Az Európia Bizottság jóváhagyta Románia harmadik kifizetési kérelmének előzetes értékelését
Az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta kedden az uniós helyreállítási mechanizmus keretében Románia által benyújtott harmadik kifizetési kérelem előzetes értékelését – közölte az uniós végrehajtó testület.
Az EB közleménye szerint Románia teljesítette a harmadik kifizetési kérelemhez rendelt hat célkitűzést, illetve a 68 mérföldkő közül 62-t. Hat mérföldkő nem teljesült, ezek az állami vállalatok irányításának reformjához, közlekedési beruházásokhoz és a mikrovállalkozások adórendszerének reformjához kapcsolódnak.
Az Agerpres ismertetője szerint, a mechanizmus szabályainak megfelelően a nem teljesített mérföldkövekhez rendelt összegek kifizetését felfüggesztik, és a harmadik kifizetési kérelemmel igényelt összegnek csak egy részét kaphatja meg az ország.
Az EB közleményében hangsúlyozták azt is, hogy a harmadik kifizetési kérelem 37 reform és 17 beruházás megvalósításának fontos szakaszait tartalmazza, amelyek pozitív változásokat hoznak majd mind az állampolgárok, mind a vállalkozók számára olyan területeken, mint a zöld és a digitális átállás, a fenntartható közlekedés, az energetikai felújítás, az adó- és nyugdíjrendszerek, az üzleti környezet, a városi mobilitás, a turizmus és a kultúra, az egészségügy, a szociális reformok, az oktatás vagy a víz-, hulladék- és erdőgazdálkodás.
Az EB továbbította előzetes értékelését a Gazdasági és Pénzügyi Bizottságnak, amelynek négy hét alatt kell kibocsátania a véleményezését. A Bizottság ugyanakkor tájékoztatta a román hatóságokat is azokról az okokról, amelyek miatt úgy ítélte meg, hogy hat mérföldkő nem teljesült kielégítően. Az országnak egy hónapon belül el kell küldenie az EB-nek a kifogásokkal kapcsolatos megjegyzéseit.
A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság pozitív véleményezése, illetve Románia megjegyzéseinek kiértékelése után az EB elfogadja a kifizetési határozatot, majd utalják a pénzt Romániának – ismertették az eljárást. Ettől számítva hat hónap áll az ország rendelkezésére a hiányosságok pótlására. Ha ennek az időszaknak a lejártával úgy ítélik meg, hogy a problémás mérföldkövek kielégítően teljesültek, utalják az országnak a visszatartott összegeket is.
A számos beruházást és reformot magában foglaló helyreállítási tervének végrehajtására Románia 28,5 milliárd eurót kap az EU helyreállítási alapjából, ebből 13,6 milliárd eurót vissza nem térítendő támogatás és 14,9 milliárd eurót hitel formájában.
CSAK SAJÁT