Ötvenéves Tania, a marosvásárhelyi állatkert első elefántja

Augusztus 12-én, vagyis éppen ma van az elefántok világnapja, a Marosvásárhelyi Állatkertben pedig kettő is van belőlük. A 2012-ben érkezett Tania megmentésére annak idején egész mozgalom indult, hisz depressziósnak gondolták, amiért folyton lógatta az orrát és ringatta magát. Miután 2014-ben megérkezett Hella, illetve jelentős mértékben bővült az  élettere, egy kiegyensúlyozott állattá vált a látogatók nagy örömére. 

Tania korábban több európai állatkertben is megfordult, és mivel sehogy nem tudott megbarátkozni a körülményekkel, sem a fogságban tartott társaival, Románia legnagyobb állatkertjébe került, ahol korábban nem voltak elefántok.

Tania története attól is szövevényes, mert nem sokkal Marosvásárhelyre hozatala után egész mozgalom indult a megmentésére. Eleinte még örültek neki, majd néhányan arra hívták fel a figyelmet, hogy az elefánt folyamatosan lógatja az orrát és ringatózik. Azt állították, hogy valószínűleg depressziós vagy beteg amiatt, hogy szűkös a hely, ahol tartják.

Fotó: Marosvásárhelyi Állatkert

Az eset akkora figyelmet kapott, hogy az Emmy-díjas komikus, Ricky Gervais is szót emelt és egy petíciót tett közzé Facebook-oldalán, amelyben kérte, hogy Taniat szállítsák Thaiföldre és engedjék szabadon. 

Még abban az évben Budapestről a Fővárosi Állatkertből érkezett Marosvásárhelyre Hella. Azóta, hogy itt van, Tania is sokkal kiegyensúlyozottabb lett – írja az állatkert közösségi oldalán.

A Hellával korábban foglalkozó magyarországi gondozó, Szőregi Gergely 2023-ban látogatott Marosvásárhelyre és megosztotta a sajtóval, Hellát Ázsiában a vadonból fogták be egykoron, hajóval hozták Európába egy cirkuszi társulathoz, ahol 12 évig szórakoztatta a közönséget. Onnan a hollandiai Emmen állatkertbe került. 20 évi ott tartózkodás után 1996–ban került Budapestre, 2014-ben pedig a marosvásárhelyi állatkertbe. 

Hella 57, Tania idén lesz 50 éves, és bár az elején megvívták a szívek harcát, mára már barátnők.

Astăzi este o Ziua Internațională a Elefanților.În Grădina Zoologică Tg Murel avem doi elefanți asiatici. Tania, primul nostru elefant asiatic, a sosit la noi în 2012 (cea care stă mai aproape). Tania a trăit în mai multe grădini zoologice europene, dar, din păcate, era adesea ținută singură, ceea ce era o provocare pentru ea. După ce a venit la noi, am încercat să creăm condițiile potrivite pentru ca ea să trăiască o viață fericită și echilibrată. Spațiul lor mare și generos este unic chiar și printre grădinile zoologice europene În 2014, Hella ni s-a alăturat din Grădina Zoologică din Budapesta. Hella a avut mai mult noroc decât Tania, fiind crescută în condiții mai bune. De când a sosit Hella, Tania a devenit mult mai echilibrată. Tania: s-a născut în 1974 și, deși data exactă nu este cunoscută, știm că anul acesta împlinește 50 de ani! ???? Ma van az Elefántok Világnapja. A Marosvásárhelyi Állatkertben két ázsiai elefánt él: Tania, az első ázsiai elefántunkét, aki 2012-ben érkezett hozzánk (a felvételen a közelebbi elefánt). Tania korábban több európai állatkertben is megfordult, sajnos gyakran egyedül tartották, ami komoly kihívást jelentett számára. Miután hozzánk került, mindent megtettünk, hogy megteremtsük számára a boldog és kiegyensúlyozott élet feltételeit. Nagy és tágas kifutója az európai állatkertek között is egyedinek számít. 2014-ben Hella is csatlakozott hozzánk a Budapestről a Fővárosi Állat- és Növénykertből. Hella szerencsésebb volt Taniánál, hiszen jobb körülmények között nevelkedett. Azóta, hogy Hella megérkezett, Tania is sokkal kiegyensúlyozottabb lett. Tania 1974-ben született, és bár a pontos dátum nem ismert, tudjuk, hogy idén tölti be az 50. életévét! ???? #zoomures #marosvasarhelyiallatkert #ZiuaMondialăAElefanților #12August #Tania&Hella #ElefántokVilágnapja #Augusztus12 #BoldogElefántok

Közzétette: Târgu Mureș Zoo/ Marosvásárhelyi Állatkert – 2024. augusztus 12., hétfő

A szakember elmondta, az elefántok gyorsan tanulnak, nagyon jó a memóriájuk, hosszú időre megjegyzik mindazt, amit megtanítanak nekik. Kétéves korukig el lehet érni, hogy minden tekintetben hallgassanak a gondozóra. Ennek a nyitja az, hogy partnerként, „barátként” kell közelíteni hozzájuk, nem szabad félni tőlük, mert azt megérzik. Ha pedig az állat elfogadja a gondozót, akkor ezáltal az embert csordavezérnek tekinti.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?