FRISSÍTVE – Öt órát vesztegelt egy vonat Marosfő és Csíkszentdomokos között

Öt órája vesztegel egy utasszállító vonat Marosfő és Csíkszentdomokos között, miután több ág ráesett a mozdonyra. Az incidens több szerelvény közlekedését akadályozta, írja a Román Vasúttársaság (CFR) közleményére hivatkozva a News.ro. FRISSÍTÉS: A katasztrófavédelem (ISU) közölte, hogy a forgalom újraindult. 

A közlemény szerint a kedvezőtlen időjárás miatt zuhantak az ágak az R 4504 jelzésű szerelvény mozdonyának áramszedőjére. A vonat hajnali fél hattól áll a Marosfő és Csíkszentdomokos közötti szakaszon. A CFR alkalmazottai dolgoznak a probléma elhárításán, és úgy becsülik, hogy a közlekedés kevesebb mint egy óra alatt helyreállhat.

A fennakadás az R 4504-es mellett további öt szerelvényt érint, a 4503-as, 407-es, 4501-es, 4506-os és 366-os számú vonatok pályaudvarokon vesztegelnek.

A vasúttársaság hangsúlyozta, hogy az utasokat folyamatosan tájékoztatták a helyzetről, és a közlemény közzétételének időpontjában a vonaton hét személy tartózkodott.

FRISSÍTÉS 2: Az egyik veszteglő vonaton utazó olvasónk jelezte, hogy miközben a szerelvény több órát állt Vaslábon, később pedig újabb 30 percet Marosfőn, az utasokat nem tájékoztatták arról, hogy mi történt. 

(Címlapfotó: Pexels)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?