Összefogásra biztatták a Bihar megyei gazdákat

Összefogással lehet erősíteni a vidéket, közösen pedig több támogatás is lehívhatóvá válik – hangzott el azon a gazdafórumon, amelyet a napokban tartottak a Nagyvárad melletti Bihar községben.

Magyar Lóránd több támogatási lehetőségre is felhívta a figyelmet a gazdafórumon

„Ha együtt vagyunk, akkor erősek vagyunk. Azért dolgozunk, hogy a magyarlakta vidéket felkészítsük azokra a pályázatokra, amik érkeznek. Figyeljünk oda ezekre az információkra és használjuk” – üzente Nagy Miklós, a Romániai Magyar Gazdák Bihar megyei szervezetének elnöke, Szalárd község polgármestere a bihari művelődési házban összegyűlteknek.

Beszámolt arról, hogy a tél folyamán több mint 250 gazda vett részt azon az akkreditált szakképzésükön, amelyet fel tudnak használni a különböző pályázatoknál. „Az unió bármely országában elfogadják” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az elmúlt hetekben hetvenen vizsgáztak Szalárdon, ugyanakkor ingyenes képzéseikre továbbra is lehet jelentkezni. „Használjuk ki a lehetőséget. Ha összefogunk, és egymásban nem a konkurenciát látjuk, akkor meg tudjuk erősíteni a vidéket, a nemzetet és így lesz jövőjük a gyermekeinknek” – fogalmazott Nagy.

Az eddigi és az elkövetkezendő támogatásokról beszélt Magyar Lóránd, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője, aki szerint a gazdák nagyjából ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek Bihar megyében, mint például Szatmár megyében. Ezzel együtt nagyon fontosnak tartja, hogy a megoldást célzó tevékenységükhöz visszajelzéseket is kapjanak. „Volt már arra példa, hogy a pálinkakészítőknek tudtunk segíteni adózás szempontjából. Azt hiszem, hogy azzal a hat százaléknyi képviselővel és szenátorral, amennyivel jelen vagyunk a parlamentben, stabilitást tudunk hozni ebben a kormányzásban” – mondta.

A mezőgazdászok támogatása érdekében csökkentették a személyi jövedelemadót az agráriumban és az élelmiszeriparban dolgozóknak. „Ez csak a polgármesteri hivataloknak okoz fejtörést, de azt tartottuk fontosnak, hogy a gazdálkodó ember jobban tudjon boldogulni. (…) Nyújtottunk 300 millió eurós forgótőketámogatást is a mezőgazdasági vállalkozóknak, azt hiszem, ezekre szükség van az elkövetkezőkben is” – vélekedett.

A támogatások különböző kategóriáknak szóltak, a fiatal gazdálkodóktól a kisgazdaságokon át az egyéni termelőkig több ágazatot is lefedtek. Magyar emlékeztett a gázolajár-támogatásra is. Azt csak jogi személyek igényelhetik, de ezen nem is fognak változtatni, mivel szeretnék a mezőgazdaságot „kifehéríteni”.

Vannak lehetőségek

„Egy támogatási stratégia mindig onnan indul el, hogy mi az, amit egy adott ország legtöbbet hoz be külföldről. Így részesülhetnek támogatásban a fokhagymatermesztők, de ugyanígy indul program az élelmezési burgonyatermesztőknek is. Ez jellemző a Partiumra és a Székelyföldre is. Olyan szektor, amiben nagyon nagy a kereskedelmi hiány, jóval több külföldön megtermelt burgonyát fogyasztunk, mint amit megtermelünk. Ugyanez igaz a csemegeszőlőre is, amelyre szintén lesz támogatás” – ecsetelte a képviselő. Idén is kapnak támogatást a fóliasátras, üvegházas paradicsomtermesztők, majd ősszel további zöldségtámogatásra is lehet majd pályázni. „Ezekkel a támogatásokkal élni kell” – hangsúlyozta Magyar.

A szarvasmarha-tenyésztőknek is igényelhetnek idén támogatást. „Valószínűleg 100 euró lesz egyedenként, amit a szarvasmarha-tenyésztők megkaphatnak. Többen kifogásolják, hogy minimum tíz állat az, amire támogatást lehet kapni, de ez azt a célt szolgálja, hogy próbáljunk meg összefogásban gondolkodni, akár szövetkezetbe szerveződni, hogy az ilyen támogatásokhoz hozzá lehessen jutni” – magyarázta. Mint mondta, jómaga is tagja egy 23 tagú szövetkezetnek. „Azok, akik például két-három tehenet tartanak otthon, el kellene gondolkodniuk azon, hogy közösen próbáljanak pályázni” – ajánlotta a képviselő.

Megnyugtatták a sertéstartókat

Magyar Lóránd emlékeztett arra, hogy aggodalmat okoztak azok a hírek, amelyek a háztáji disznótartás betiltásáról szóltak. A képviselő ezúton is igyekezett mindenkit megnyugtatni: az otthoni sertéstartást nem fogják megtiltani, ugyanakkor lesznek némi szabályok, amit a gazdáknak be kell majd tartaniuk.

„Elkészült az a törvény, amely a disznónevelést szabályozza. Semmi megkötés nem lesz abban, hogy hány disznót lehet otthon tartani, vagy hogy lehet-e kocát tartani vagy sem. Bizonyos szabályok megszülettek, mert a nagy sertéstelepek hatalmas nyomást helyeztek ránk. Nem lehet ezentúl természetes úton megtermékenyíteni a kocákat. Azt csak mesterséges úton lehet és minimális állategészségügyi szabályt is be kell majd tartani. De ezek viszonylag lazák. Mint például, hogy azzal a gumicsizmával, amivel az istállóban járunk, máshol ne járjunk. Vagy, hogy öltözzünk át, miután az istállóból kijöttünk” – magyarázta a képviselő.

Mint mondta: a sertéspestis miatt a nagy sertéstelepek kártalanítása több tízezer eurót vesz igénybe. Tavaly a százmillió eurót is elérte ez az összeg, amit európai uniós alapokból fizetnek ki. „Az EU pedig azt kéri tőlünk, hogy szabályozzuk a sertéstenyésztést. A nagy tenyésztők kérése az lett volna, hogy az ő 30-40 km-es körzetükben senki ne tartson disznót. Így tudtunk találni kompromisszumot ahhoz, hogy a kártérítéseket is tudjuk fizetni, de a kis tenyésztőket se lehetetlenítsük el. Ezután is lehet disznót tartani, szaporítani is lehet, de szabályok betartása mellett” – mondta Magyar.

A feltételek adottak

Magyar Lóránd a Maszol érdeklődésére azt is elmondta: hogy a pénzügyi támogatásokon túlmenően szakmai segítséget is nyújtanak. Ő a koordinátora a Partiumi Falugazdász Hálózatnak, amely jelenleg tizenhét falugazdászt foglalkoztat a térségben. „Ők azok a szakemberek, akik segítséget tudnak nyújtani akár hobbikertészeknek, akár olyan vállalkozóknak, gazdálkodó embereknek, akik most szeretnének elkezdeni zöldségtermesztéssel, gyümölcstermesztéssel foglalkozni. Van egy weboldalunk, és egy Facebook-oldalunk. Folyamatosan kapunk szakirányú kérdéseket, akár zöldségtermesztésre, akár gyümölcstermesztésre vonatkozóan. De szervezünk képzéseket, találkozókat is ezekben az ágazatokban” – mondta.

Kiemelte, tavasszal rengeteg kérdés merül fel a fák metszésével kapcsolatban, így ebben az időszakban ilyen irányú tanfolyamot szerveznek több partiumi településen is. Ugyanakkor a vegyszerek használatáról, vagy éppen a biogazdálkodásban használható szerekről is tartanak képzéseket. „Létezik egy tömeg, amely városból költözik vidékre és szeretné előállítani az egészséges zöldségét, amit az asztalra tesz, illetve létezik egy gazdálkodói társadalom, amely növény- és gyümölcstermesztéssel akar foglalkozni. Azt hiszem, hogy megvan a feltétele annak, hogy akár hobbi szinten, akár üzleti szempontból megérje zöldség- és gyümölcstermesztéssel foglalkozni” – mondta Magyar.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?