Őrizetbe vettek két kiskorút – Majdnem kisiklattak egy vonatot
Két kiskorút vettek őrizetbe a Krassó-Szörény megyei rendőrök a szombat esti vasúti biztonsági incidens után, mivel a gyanú szerint kocsitengelyeket helyeztek a vasúti sínekre. A Bukarest–Temesvár járat, amelyen 30 utas tartózkodott, nekiütközött az akadálynak. A vonat egy órát vesztegelt, de nem sérült meg senki.
„2025. november 29-én, 19:20 órakor a Krassó-Szörény megyei rendőrséget értesítették, hogy a Bukarest felől Temesvár irányába közlekedő vonat, a Körtvélypatak (Crușovăț) vasútállomás környékén egy, a vágányon levő akadálynak ütközött. A vonaton körülbelül 30 utas volt. A vonat egy órát vesztegelt, majd a helyszíni vizsgálat befejezése után folytatta útját. Az eset során senki nem sérült meg” – idézi a Krassó-Szörény megyei rendőrség közleményét a News.ro.
.jpg)
A rendőrök akkor büntetőeljárást indítottak rongálás vagy hamis jelzés bűncselekménye miatt. A nyomozás során azonosítottak két kiskorút, akik a két tengelyt a vasúti sínekre helyezték.
„Figyelembe véve a cselekmények súlyosságát és a vasúti közlekedés biztonságát fenyegető jelentős kockázatot, a rendőrök a hatályos jogszabályoknak megfelelően elrendelték a két kiskorú őrizetbe vételét” – tette hozzá a rendőrség.
Emellett hivatalból eljárást indítottak szolgálati kötelességek elmulasztása vagy hanyag teljesítése miatt. A nyomozás az illetékes ügyész irányításával folytatódik.
Szombat este Krassó-Szörény megyében egy személyszállító vonat ütközött neki egy vasúti sínekre helyezett tengelynek. Miután a mozdonyvezetőnek sikerült megállítania a szerelvényt, egy másik vágányon egy második tengelyt is találtak.
A Román Vasúti Vizsgálóbizottság (AGIFER) igazgatója, Laurențiu Dumitru elmondta, hogy a vasúti biztonsági incidens rendkívül magas kockázatot jelent.
CSAK SAJÁT