Optimista forgatókönyv szerint, 2033-ra készül el a közel tíz kilométer hosszú mega-alagút

A Predeal-Brassó vasúti szakasz korszerűsítésének munkálatai mintegy hét évig, azaz 2033-ig tartanak majd, amihez az öt éves garanciaidő is hozzáadódik, pontosított Sorin Grindeanu közlekedési miniszter. A projekt részeként 9,8 kilométeres alagutat építenek Azuga és Felsőtömös között.

Az új alagút Predeal és Brassó közötti szakaszon, lehetővé teszi, hogy a vonatok több mint 90 kilométer/órás sebességgel haladjanak. A közbeszerzési eljárás várhatóan 2025 második felében indul, mondták el a CFR Infrastructură képviselői az Economica.net újságíróinak.
A projekt akadályai közé tartozik, hogy az ország leghosszabb vasúti alagutját foglalja magában,  az útvonal területén nehéz a terep, így a megvalósítás különleges technikai nehézséggel járó kihívás lesz.Keresztvári alagút | Fotó: Wikipédia
A beruházást vissza nem térítendő külső forrásokból, a Közlekedési Program (PT) 2021-2027, az állami költségvetésből és a C.F.R. saját bevételeiből finanszírozzák. A Bukarest-Brassó közötti vonatút a Predeal-Brassó szakasz korszerűsítése után mintegy 18 perccel lesz rövidebb. Jelenleg a leggyorsabb vonat mintegy két óra alatt teszi meg a két város közötti távolságot.
A beruházás becsült minimális költsége 963 millió euró.

Mint megírtuk, a jelenlegi leghosszabb vasúti alagút, a keresztvári is Brassó megyében található, a Bodzafordulóba vezető vonalon. Ez az alagút 4,3 kilométeres. Brassó és Predeal között az aktuális nyomvonalon is vannak alagutak. Ezeket még a XIX. században építették, s mivel bennük a vasúti pálya dőlésszöge 25 százalékos, a szerelvények maximum 50 km/órás sebességgel tudnak haladni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?