Októbertől megszűnik a hídhasználati díj a dunai átkelőknél
Október 1-jétől megszűnik a hídhasználati díj a Fetești–Cernavodă és a Giurgeni–Vadu Oii átkelőnél, valamint a Giurgiu–Rusze hídon a Bulgária felé tartó forgalom számára – jelentette be Horațiu Cosma közlekedési államtitkár a hivatalos közösségi oldalán.
A változás része annak a reformnak, amelynek keretében Románia fokozatosan áttér az európai elveken alapuló útdíjrendszerre. Ennek lényege, hogy a fizetendő díj jobban igazodjon az infrastruktúra tényleges használatához, illetve a járművek környezetterheléséhez.
A személygépkocsik és autóbuszok esetében továbbra is szükség lesz úthasználati matricára, a díjszabás azonban a járművek kibocsátási osztályát is figyelembe veszi. A nehéz tehergépjárművek számára bevezetik a TollRo rendszert, amely a megtett távolság és a jármű műszaki jellemzői alapján határozza meg a fizetendő útdíjat.
Horațiu Cosma szerint a hídpénz megszüntetésével egy olyan, évek óta bírált gyakorlat szűnik meg, amely szerint az autósok az úthasználati matrica mellett külön díjat is fizettek minden egyes hídátkelésért.
Az államtitkár szerint a reform alapjait még Cătălin Drulă korábbi közlekedési miniszter idején rögzítették, amikor a rendszer bevezetését beépítették az Országos Helyreállítási és Rezilienciaépítési Tervbe (PNRR). Cosma úgy fogalmazott, hogy Romániának az elavult, időszakokhoz és egyes átkelési pontokhoz kötött díjfizetés helyett olyan rendszert kell alkalmaznia, amely az utak tényleges használatához igazítja a fizetést.
A reform bevezetését ugyanakkor legutóbb a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) is elhalasztotta volna: a társaság azt kérte, hogy a határidőt 2027 áprilisáig tolják ki. A közlekedési minisztérium azonban ragaszkodott az október 1-jei határidőhöz – közölte Cosma.
Az államtitkár szerint a PNRR-ben vállalt reformokat nem szabad addig halogatni, amíg az intézmények számára kényelmesebbé nem válik a bevezetésük.
Az új rendszer célja szerinte az, hogy csökkenjen a járművezetőkre háruló bürokrácia, miközben az úthasználat díjazása közelebb kerül az európai gyakorlathoz.
CSAK SAJÁT