Az új Duna-híd szabotálásval vádolják Romániát a bolgárok
Iliana Jotova bolgár államfő szerint a román fél passzivitása miatt nem mozdul ki a holtpontról évek óta az új Duna-híd ügye, írja az economedia.ro.
„Nem tudom megmagyarázni, hogy a román kollégáinknak miért vannak fenntartásaik az új híd megépítését illetően” – nyilatkozta a bolgár elnök. Hozzátette, hogy a megvalósíthatósági tanulmány számára biztosított a finanszírozás, mégsincs előrelépés az ügyben.
Az elképzelések szerint a két szomszédos ország közötti harmadik híd is Giurgiu és Ruse között épülne meg. A jelenlegi közúti-vasúti hidat 1954-ben adták át. A jelenlegi forgalom jóval meghaladja a kapacitását, ezért folyamatosak a dugók, a kilométeres kamionsorok.
Iliana Jotova szerint a híd hiánya nemzetbiztonsági problémát jelent, különösen az aktuális geopolitikai helyzetben, a Balkán konnektivitása a kontinens többi részével nem megfelelő.
A Romániát Bulgáriával összekötő másik híd az olténiai Calafat és Vidin között húzódik, 2013-ben nyitották meg a forglom előtt.
CSAK SAJÁT