Okoskukákra cserélik az összes hulladékgyűjtőt Sepsiszentgyörgyön

Sepsiszentgyörgyön az év végéig okoskukákra cserélnek 100 hagyományos, lakónegyedi hulladékszigetet. Az okos hulladékgyűjtőkbe a lakosság majd csak személyre szabott kártya, vagy telefonos alkalmazás használatával tudja beleönteni az ötféle szemetet vagy szelektíven válogatott hulladékot, számolt be Tóth Birtan Csaba.

Sepsiszentgyörgy alpolgármestere szerint a napelemmel működő, okos hulladékgyűjtő rendszerek öt típusú hulladéktípus befogadására alkalmasak: háztartási-, biológiailag lebomló-, műanyag/fém-, papír/karton és az üveg hulladékok számára. A konténereken külön bedobónyílás lesz mindegyik hulladéktípusnak.

Illusztráció

Az új lakónegyedi hulladékgyűjtő-rendszer egyrészt lehetővé teszi, hogy családokra lebontva követni lehessen a hulladéklerakást, azt is vissza lehet követni, ha valaki nem a megfelelő konténerbe ürítette a különböző hulladéktípusokat, magyarázta Tóth Birtan Csaba. Hozzátette: a zárt konténerektől azt remélik, hogy visszaszorítja a guberálás jelenségét, valamint azt, hogy egyesek az 50 baniért visszaváltható palackok reményében felborogatják és megrongálják a konténereket. Az okoskukák helyszíneit kiemelten figyeltetik a helyi rendőrséggel is.

Az alpolgármestertől megtudtuk, a 100 okoskuka beszerzésére a sepsiszentgyörgyi önkormányzat az Országos Helyreállítási Alapnál (PNRR) pályázott és a beszerzést egységesen a Környezetvédelmi Minisztérium bonyolította le, így minden pályázó településre ugyanolyan ökosziget érkezik. Az öt konténerből álló ökosziget értéke egyenként 48 000 lej áfa nélkül.

Tóth Birtan Csaba alpolgármester | Fotó: Kovács Zsolt

Sepsiszentgyörgy 100 hulladékgyűjtő ökoszigetre pályázott, amelyből ezen a héten 23 érkezik meg és kezdik el felszerelni, de év végéig megjön és helyére kerül a további 77 okoskuka is. Tóth Birtan Csaba elmondása szerint Sepsiszentgyörgyön összesen 141 lakónegyedi hulladékgyűjtő pont van, ám a fennmaradó 41 ökosziget beszerzésére is van pályázat, azok jövő évben érkeznek meg, és azzal minden hulladékgyűjtő pontot korszerűsítenek.

Az alpolgármester szerint az elmúlt napokban a TEGA köztisztasági vállalat a Sepsi Út-Építő céggel közösen megkezdte a helyszínek előkészítését az új ökoszigetek számára, és az elkövetkező hetekben kiosztják az érintett családoknak a személyre szóló kártyákat, amelyekkel meg tudják nyitni az okoskukák beömlő nyílásait, illetve tájékoztató anyagokat is szétosztanak az új rendszer működéséről és a telefonos alkalmazás használatáról is. Amíg az új ökoszigeteket nem üzemelik be, a sepsiszentgyörgyiek az eddigi helyszíneken megmaradt gyűjtőpontokba helyezhetik el a hulladékot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?