A sepsiszentgyörgyiek 53 tonna üveget cseréltek sörre

Fotó: TEGAKözel 1000 sepsiszentgyörgyi, több mint 53 ezer kilogramm üveget adott le sörért vagy ásványvízért cserébe a Tega köztisztasági vállalat idén második alkalommal meghirdetett akciója keretében.

Máthé László, a köztisztasági vállalat igazgatója szerint idén még egy fordulóban megszervezik az üveggyűjtést. 

„Szükség van az évi 3 alkalommal megrendezett üveggyűjtésre, mert azt látjuk, hogy így sokkal kevesebb üveg kerül a vegyes hulladékba. A vegyes hulladék egyre több pénzbe kerül, ugyanis a TEGA folyamatosan többet és többet kell fizessen minden tonna lerakóba kerülő hulladék után” - mondta Máthé László, aki szerint azt akarják elérni, hogy italos és befőttes üvegek ne kerüljenek a hulladéklerakóba. Egyrészt mert költséges, másrészt, mert az üveg hulladékokat újra is hasznosítják. A lakosságot sörrel és a borvízzel próbálják ösztönözni.

Idén tavasszal, az első üveggyűjtési akció keretében 89 711 kg üveg gyűlt össze Sepsiszentgyörgyön, a június végi második akcióban 53 031 kg gyűlt. A második alkalommal gyűjtött kisebb mennyiség azzal magyarázható, hogy a sepsiszentgyörgyiek egyrészt készülnek az ilyen akciókra, másrészt az idei első gyűjtés keretében a 6 hónap alatt felhalmozott üvegeket adták le – ami nyilvánvalóan tetemesebb mennyiséget jelent.

Az 5 kg üvegenként választható 0,5 literes dobozos sör, illetve az 1 literes ásványvíz közül a sör volt népszerűbb: 8418 doboz fogyott el, vízből 2175 literrel vittek haza a városlakók. A következő üveggyűjtésre kora ősszel kerül majd sor Sepsiszentgyörgyön, míg vidéken folyamatosan zajlik a lomtalanítással összekötött üveggyűjtés: ennek a programja a tega.ro címen érhető el.

Kapcsolódók

Kimaradt?