Novák Csaba Zoltán a fekete márciusról: Nem volt mindkét fél egyformán hibás
Ma már világosan tudjuk, hogy a marosvásárhelyi 1990-es márciusi események nem csupán véletlen egybeesések sorozataként zajlottak, hanem egy alaposan megtervezett forgatókönyv alapján. Novák Csaba Zoltán történész szerint, amikor a fekete márciusról beszélünk, fontos, hogy ne relativizáljuk az eseményeket. Az egyik gyakran használt eszköz az, hogy feloldjuk a feszültséget, és azt mondjuk, hogy mindkét fél egyformán hibás volt. A történész szerint ez nem igaz: „Nem volt mindkét fél egyformán hibás!”
Novák Zoltán történész a Maszolnak elmondta, 35 év után viszonylag sokat tudunk az eseményekről. „Még számos kérdés van, amire történeti forrást kellene találni, vagy összegezni azokat, de azt gondolom, hogy most már kellőképpen tudunk annyit, hogy beszélhessünk róla, és mindazt, ami történt megpróbáljuk tudományos vagy bármilyen elmesélhető, megfogalmazható keretbe helyezni” – mondta a történész.
Arról, hogy mi történt 35 évvel ezelőtt márciusban, általában csak az évfordulókon beszélünk. Ilyenkor poroljuk le az eseményekről íródott könyveket, és előkerül egy-egy dokumentumfilm is. Ezek egyike a háromórás, erős képi hatásokkal megalkotott Vă doare capul? Fáj a feje? című dokumentumfilm, amelyet a Román Televízió két újságírója, Berecki Edit és Cornel Mihalache készített.
Novák Zoltán szerint a film nagyon kiegyensúlyozottan próbál behatolni ennek az elég szomorú eseménysorozatnak a mélységébe. „Nem gondolom azt, hogy egy ilyen filmnek egyfajta történeti magyarázatot kellene adnia, de a szemléletmódjával, a megszólaltatott személyekkel, magával a koncepciójával mindenképpen elég jó megvilágítást, mélyfúrást tud adni, mutatni arra vonatkozóan, hogy mi történt” – mutatott rá.
A szakember szerint a film nem azzal a szándékkal született, hogy végleges magyarázatot adjon arra, mi történt Marosvásárhelyen 1990 márciusában, de mindenképpen „olyan dimenziókra világít rá, olyan embereket szólaltat meg, úgy helyezi egymás mellé a válaszokat, a különböző állításokat, hogy ezekből a figyelmes néző nagyon fontos következtetéseket vonhat le.”
Kapcsolódó
A dokumentumfilmben lejátszott – a TVR saját archívumából származó – felkavaró képsorok, valamint az akkor súlyosan megsérült libánfalvi áldozatok egyikének válaszai alapján kiderül, hogy amennyiben ismét megszólalna a harang vagy a sziréna, és a pap azt mondaná, hogy szükség van rájuk, valószínűleg ma is eleget tenne a felszólításnak. Azért mentek, mert a pap azt mondta, hogy Marosvásárhely főterén akasztják a románokat.
Novák Zoltán történész úgy véli, hogy a világban most zajló események fényében – „tekintve azt a fajta politikai jellegű polarizációt, amely beköszöntött a világban, és a mi szűkebb világunkban is, a Kárpát-medencében vagy akár Romániában” –, azok a gondolatok, hogy az emberiség kisebb-nagyobb közösségei képesek tanulni a múltban elkövetett hibákból, illúziónak bizonyultak.
Szerinte adott történelmi körülmények között szinte bármikor sor kerülhet hasonló eseményekre. „Egy etnikai konfliktus kialakulása több tényezőtől függ. Annak van egy jól körülírható, leírható folyamata, egymásból következő eseménysorozata, és ha az adott helyzet olyanná válik, mint amilyen volt ’90-ben, akkor elképzelhetőnek tartom, hogy bármikor, bárhol bekövetkezhet egy civil háborús vagy etnikai konfliktus jellegű összetűzés két közösség tagjai között” – hívta fel a figyelmünket.
A történész szerint több elmélet is létezik, amelyekkel jól le lehet írni a marosvásárhelyi eseményeket, és ezekre érdemes figyelni, különösen az előjelekre.
Kommunikációs kudarc
„Az első lépés a kommunikációs kudarc: amikor két közösség – legyen az etnikai, politikai vagy más típusú – információs hiányba kerül, és információs vákuum alakul ki közöttük. Például más típusú információk jutnak el egy adott közösséghez, mint amilyet önmagáról akar terjeszteni. Ez fontos jel lehet. Ebből még nem következik, hogy etnikai konfliktus lesz, de a két közösség kapcsolatát illetően fontos tényező” – részletezte.
Példaként hozta fel az 1990-es helyzetet. Mint mondta, „az akkori magyar vezetők hiába mondták hivatalosan, hogy Magyarország vagy az erdélyi magyarság nem revizionista, mert különböző »aktorok« találtak olyan újságcikkeket vagy térképeket, amelyekkel ráhúzhatták a magyar közösségre, hogy revizionista. Ugyanakkor azt sem mondhatjuk, hogy a mindenkori magyarság egyes szegmensei nem táplálhatnak revizionista elveket. Ugyanígy a magyar közösség sem hitte el – közeli vagy távoli tapasztalatai alapján –, hogy a román fél, a román állam betartja az ígéreteit.
Ha ez a kommunikációs kudarc bekövetkezik két közösség között, és nincs egy erős állam, amely garantálja a hiányosságok befoltozását és biztosítja mindkét fél számára a biztonságos kommunikációt, akkor el lehet jutni a következő szakaszba: ez a kölcsönös bizalmatlanság.
Kölcsönös bizalmatlanság
Ha hiányosak az információink, bizalmatlanok leszünk egymással szemben. Azt feltételezzük, hogy a másik fél ellenség, információkat rejteget előlünk, és erősödik a félelem, hogy veszélybe kerülhet a fizikai létünk is. Ha itt nem lép közbe egy erős állam, egy mediátor, akkor eljutunk a harmadik fázisba: ez a biztonsági dilemma, amikor valamelyik fél – vagy mindkettő – úgy érzi, hogy ha nem használ fizikai erőszakot, nem támadja meg a másikat, akkor a saját léte kerül veszélybe.
Biztonsági dilemma
Marosvásárhelyen március 19-től kezdődően a román fél úgy érezte, hogy erőszakkal, utcai nyomásgyakorlással el tudja hallgattatni a számára vagy politikai elitje számára veszélyesnek tűnő magyar követeléseket.
Másnap a magyar fél válaszolt a támadásra: nem futamodott meg, nem vonult vissza. Kiment tüntetni, vállalta az összecsapást is, mert úgy érezte, hogy ha nem reagál hasonlóképpen, akkor a saját léte kerül veszélybe” – hívta fel a figyelmet a történész.
Hangsúlyozza, hogy ezekre a jelekre kell figyelni, valamint arra is, hogy az adott csoporton belül kik a hangadók, mert vezetőik retorikája meghatározó lehet a közösség viselkedésére.
„Nem volt mindkét fél egyformán hibás!”
Novák Csaba Zoltán történész szerint, amikor a fekete márciusról beszélünk, fontos, hogy ne relativizáljuk az eseményeket. Az egyik gyakran használt eszköz az, hogy feloldjuk a feszültséget, és azt mondjuk, hogy mindkét fél egyformán hibás volt. De a történész szerint ez nem igaz: „Nem volt mindkét fél egyformán hibás!”
Úgy véli, hogy az akkori hatalomnak, az államnak óriási felelőssége volt a történésekben. Akkor is, ha nem akart közbelépni, és akkor is, ha tehetetlen volt. Az állam felelőssége megóvni az állampolgárok biztonságát, valamint mediálni a különböző társadalmi és etnikai csoportok között. A szakember hangsúlyozza, hogy a magyar közösség is hibázhatott, és fontos, hogy önkritikát gyakoroljunk: „Még akkor is, ha a magyar közösség számított a megtámadott közösségnek 1990 márciusában, többször is önmagunkba nézhetnénk: hol követtünk el ilyen típusú hibákat a történelem folyamán?”
Novák Csaba Zoltán szerint túlzás elvárni egy közösségtől, hogy ne élje meg sérelemként az események utáni évtizedeket. Az események minden bizonnyal rányomják a bélyegüket a megemlékezésekre, ugyanakkor a történész úgy véli, hogy egy adott történelmi perspektívából fontos lenne a számvetés és az önvizsgálat irányába is haladni. „Az idő múlásával, 35 év távlatából nyugodtan végezhetnénk önvizsgálatot, hogy megnézzük, hol csúsztak el a dolgok 1990-ben, és levonjuk a tanulságokat, hogy hasonló eseményeket ne ismételjünk meg”.
Az információ továbbadása a következő nemzedékeknek
A Vă doare capul? Fáj a feje? című dokumentumfilmet nemcsak a történészek és felnőttek, hanem a diákok is megtekintették Marosvásárhelyen. Novák Csaba Zoltán elmondta, hogy a film képsorainak rendkívüli ereje van, hiszen a vizuálisan megismert világ sokkal nagyobb hatással bír, mint az elbeszélés vagy a kimondott szó. „A filmben lejátszott utcai jelenetek sokkolták a diákokat. Egyrészt azért, mert a 20. században egy közép-erdélyi városban a szüleink és nagyszüleink eljutottak erre a szintre, másrészt azért is, mert az akkori szereplők egyes nyilatkozatai most, harmincvalahány év távlatából anakronisztikusnak tűnnek” – mondta el Novák.
A film hatása különösen erőteljes volt, mivel a diákok reakcióiból az derült ki, hogy az akkori szereplők egyes nyilatkozatai a mai fiatalok számára fanyar, ironikus érzéseket váltottak ki. Az egykori tábornok, aki a Ceaușescu-rendszerben meghonosodott elvek alapján vázolta fel a viszonyát a magyarokkal, a diákok számára most már meghaladottnak és anakronisztikusnak tűnik.
Azonban nemcsak a múlt eseményei, hanem a jelen is tanulságokkal szolgál. Novák Csaba Zoltán figyelmeztet: „A romániai történések azt mutatják, hogy bár letűnt világnak gondolnánk, most újra búvópatakként előtörtek a román társadalomból olyan elvek, amelyek korábban is jelen voltak. Még egyszer ugyanez az esemény nem tud megtörténni, de hasonló jelenségek még mindig felmerülhetnek.”
A jövőre nézve...
A történész szerint a fiatal generáció számára is fontos, hogy megértsük: a történelem tanulságait nemcsak el kell mondani, hanem aktívan dolgozni kell azon, hogy megmaradjon.
„A demokrácia, az egymás kölcsönös tisztelete, megbecsülése nem önmagától értetődő dolog. Ez egy olyan érték, amelyen – mint egy párkapcsolatban – állandóan dolgozni kell, állandóan beszélni kell róla, példákat kell vizsgálni. Ezeket az értékeket újra és újra fel kell mutatni, mert ha nem, akkor ellaposodnak, feledésbe merülnek, és ugyanolyan krízis következhet be egy társadalomban – ahol hasonló pszichózist generálnak –, mint ami történt 1990 márciusában Marosvásárhelyen” – figyelmeztet Novák Csaba Zoltán.
(Kapcsolódó: A háromrészes dokumentumfilm a márciusi eseményeket mutatja be résztvevők és szemtanúk, illetve más kulcsszereplők, közöttük Ion Iliescu volt államfővel készült interjúkban - a felvételt a film készítői: Berecki Edit és Cornel Michalache bocsátották a Maszol rendelkezésére)
CSAK SAJÁT
