Nemi erőszakkal gyanúsítanak egy polgármestert

Csütörtökön bevitték a rendőrségre kihallgatásra az Ilfov megyei Ştefăneştii de Jos község polgármesterét. Ştefan Ionel Robertet és további négy személyt nemi erőszakkal, tanúk befolyásolásával és zsarolással gyanúsítanak a hatóságok.

A bufteai bírósági ügyészség helyettes főügyésze a Hotnewsnak elmondta, a feltételezett áldozat egy jelenleg 15 éves lány, akit a gyanú szerint 12 éves korában a kihallgatott személyek közül négyen – köztük a polgármester – erőszakolt meg. Egyikük teherbe ejtette, s a lány 13 éves korában szült.

Az ügyben a rendőrség csütörtökön házkutatást tartott a községházán és a második mandátumát töltő polgármester lakásán is. Ştefan Ionel Robert a Nemzeti Liberális Párt színeiben nyerte meg a 2020-as önkormányzati választásokat a községben. Korábban több szemtanú állította, hogy a választások napján megvert egy férfit a szavazóhelyiségben, ám ebben az ügyben nem indult nyomozás.

(Címlapfotó forrása: a polgármester Facebook-oldala)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?