Nem halmozható a kültéri és beltéri résztvevők száma a magánrendezvényeken

Az esküvők és keresztelők esetében nem lehet annyi vendéget hívni, amennyi a kültéri és a beltéri rendezvényeken engedélyezett résztvevőszám összeadásából számolható ki, tehát nem tarthatók 400 meghívottas magánrendezvények – szögezte le szerdai sajtótájékoztatóján Raed Arafat belügyi államtitkár, az országos katasztrófavédelem vezetője.

Arafat azt követően sietett ezt pontosítani, hogy a kormány szerdai ülésén ismét meghosszabbította 30 nappal a veszélyhelyzetet, azzal az engedménnyel, hogy beltéri magánrendezvényen maximum 200 személy vehet részt, amennyiben fejenként két négyzetméteres területet tudnak számukra biztosítani.

A belügyi államtitkár azt is leszögezte, hogy az engedmény csak azokra a résztvevőkre érvényes, akiket beoltottak koronavírus ellen, vagy negatív tesztjük van, vagy pedig igazolni tudják, hogy átestek a betegségen.

A jelenleg hatályos óvintézkedés 70 személyt engedélyez kültéri magánrendezvények esetén, de vélhetően ezt is 200-ra módosítják – tette hozzá, megjegyezve, hogy erről beszélni fog a kollégáival. „Egyesek úgy értelmezték, hogy ha mi azt mondjuk, hogy kint ennyi a megengedett és bent annyi, akkor majd 400-as létszámú esküvőt rendezünk úgy, hogy kint elhelyezünk kétszázat, és bent is kétszázat” – mondta Arafat, nyomatékosítva, hogy ez nem lehetséges.

Azt is kifejtette, véleménye szerint nem lehet összehasonlítani a szervezett esküvőket a klubokban, diszkókban történő szórakozással, a lazításokat pedig fokozatosan kell bevezetni.

(Címlapkép: Pixabay)

Kapcsolódók

Kimaradt?