„Sosem volt gondom a román nyelvvel” – Szakmai titkokról és a román nyelv könnyű megtanulásáról Simon Judit tolmáccsal (INTERJÚ)

Több mint harminc éve van a pályán tolmácsként, fordítóként Simon Judit, akit Tusványoson, kolozsvári, marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi színházfesztiválokon láthat leginkább az ember, ha figyel arra is, ki közvetíti a magyarul vagy románul nem beszélőknek, ami elhangzik. A tolmács munkája talán egyszerűnek tűnhet a laikus számára, hiszen annyit lát, ott ül és „csak” beszél, ám ez egy kemény munka, folyamatos koncentráció, amit legtöbb három órát végezhet egyvégbe egy ember. Judit elmesélte, olyan is történt vele, hogy egy többnapos rendezvényen egy alkalommal a második nap után, hiába akart aznap szoknyába bújni, a szoknya leesett róla, kifogyott belőle. Simon Judit ötévesen néhány hónap alatt a tévéből tanult meg románul, így arra is van válasza, hogyan kell nyelvet tanulni, és szerinte miért is nem tudnak a romániai magyar gyerekek – akik nem tudnak – románul.

1995 óta, a kezdetektől tolmácsol Tusványoson (akkor még Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor), és az elmúlt évtizedek során tolmácsolta már minden magyar politikus beszédét Orbán Viktortól a hazai magyar politikusokig. De nem mond nemet szinte semmilyen munkára, legyen az színházfesztivál vagy konferencia a disznópestisről.

Munka közben | Simon Judit személyes archívumaMagyar–angol szakot végzett, fordításból már a felvételire gyakorlatot kellett szerezni akkoriban, hiszen magyar–román, román–magyar fordítás is része volt a felvételinek. Románról, magyarról, angolról és visszafele is fordít és tolmácsol. Ezenkívül felnőtteknek tanít angolt. Szászrégeni származású, de kétlaki életet él, Erdélyben és Magyarországon is tartózkodik váltakozva, és munkájából adódóan sokat utazik. Először fordítóként a Norvég Vöröskeresztnél tevékenykedett 1990 novemberétől. Tolmácsolni színházfesztiválon kezdett. 1994-től hét éven át ő volt a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásainak román és angol hangja, pedig hályogkovács módra kezdett neki a tolmácsolásnak, hiszen ezt megelőzően csak fordítói képzése és tapasztalata volt. Sikerét bizonyítja, hogy több mint harminc éve a pályán van, és ahogy ő fogalmazott, még „senki nem dobta utánam a bakancsát”.

– Milyen volt ez több mint harminc év?

– Rengeteg kihívás volt. A legnagyobb szakmai és emberi kihívás az volt és az, hogy nem mindenki tud beszélni, nem mindenki beszél szépen, összefüggően, nem minden ki tudja, hogy mit akar mondani, és akkor azt ki kell találni, ugyanakkor meg kell felelni szakmailag.

Munka közben a tolmácsfülkében | Fotó: Lőrincz Anna

Ehhez a nyelvtudáson kívül szükséged van lélekjelenlétre, és ha nem tudod, hogy mit akar mondani, sőt ő sem tudja, hogy mit akar mondani, akkor mindig vigyázni kell arra, hogy semmi olyant ne mondj el, ami őt vagy téged, a tolmácsot kötelezne valamire

Ezeket mindig el tudta kerülni?

– Szerintem igen, mert még semmilyen botrány nem lett a munkám után. Azt szoktam mondani, ha nem dobja senki utánam a bakancsát, és nem lesz polgárháború belőle, akkor azt jelenti, hogy jó volt.

Hogyan kezdődött a tolmácskarrier?

– Belecsöppentem gyakorlatilag, mint a légy a tejbe. Úgy kezdődött, hogy angolórákat tartottam a marosvásárhelyi akkori Népi Egyetemen, és az ottani igazgatónő megkérdezte, nem fordítanék-e a közelgő Vlad Rădescu Fesztiválon a marosvásárhelyi színháznál. Vállaltam, sajtóközleményeket kellett lefordítanom éjszaka, ami a másnapi programra vonatkozott, illetve sajtótájékoztatókon tolmácsoltam. Akkor nem is éreztem ennek az egésznek a súlyát. Ezek után 1994 őszén felkértek, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színházban vállaljak fordítást-tolmácsolást egy fesztiválon. Három előadást kellett tolmácsolni a bukaresti országos fesztiválra, és így kapásból szinkrontolmácsoltam ezeket.

Simon Judit személyes archívuma Adtak előre szöveget, ami segíthet, vagy teljesen spontán módon ment, amit hallott, azt fordította?

Az első előadás, el nem felejtem, Székely Jánosnak a Mórok című darabja volt. Kaptam háromszáz oldal magyar szöveget, egy mikrofont, és kész. De ott helyben kaptam a szöveget, az pedig már nem segít. Mai napig hiába mondjuk a szervezőknek, hogy ha van anyag, akkor ne a helyszínen közvetlenül az esemény előtt tolják azt az orrunk alá – főleg a magyar szöveget vagy, ha magyarra kell fordítani –, mert aki felolvassa azt, az gyorsabban fogja olvasni, mint te, aki közben próbálod fordítani is, és így lemaradsz. Teljesen hiábavaló. Ez csak akkor segít, ha vannak benne számok, mert fél szemmel követed a szöveget, és egy vizuális támaszt nyújt.

Fotó: Lőrincz Anna

Ha időben átadják, akkor segít, mert, ha nem is fordítod le, elolvasod, és tudod, hogy merre halad az a szöveg, mi a koncepció. Ha találsz olyan szavakat benne, amiről tudod biztosan, hogy nem fog eszedbe jutni, akkor azt szépen odaírod, és így egy kapaszkodó.

Simon Judit személyes archívumaMit tesz, ha nem jut eszébe egy megfelelő szó tolmácsolás közben?

– Olyankor megpróbálsz szinonimát keresni. Nagyon cikis helyzet: volt már olyan, hogy egyfajta archaizmusnak számító szó hangzott el, ami konnotációs különbséget hordozott, például egy ilyen, hogy balga, ami nem tökkelütöttet vagy agyalágyultat vagy éppen hülyét jelent. Viszont, ha ez a szó, hogy balga, hirtelen nem ugrik be, akkor „Houston, we have a problem” [Houston, van egy kis problémánk – idézet, szerk.]. Főleg, ha olyan a kontextus, ha politikai jellegű az esemény, akkor nagyon nem mindegy, hogy valakit lehülyézel, vagy csak balgának nevezed. Ilyen helyzetben rábízod magad a jó szerencsédre, és azt mondod gyorsan – főleg, ha ismered azt, aki hallgatja, aki például sajtóügynökségnek dolgozik –, hogy itt most elhangzott egy jelző, ami angolul olyan lehet, hogy nonsensical, vagy valami ilyesmi, és majd jön a szó. Ahol nagy a tét, főleg politikai eseményen, ha minisztériumi, tárcaközi megbeszélés van vagy hasonló, gondoskodnak róla, hogy felkészülhess. Ma már nagyon ritka, amikor nem tudják, hogy kell megszervezni egy eseményt.

Most már a mesterséges intelligencia is egyre jobban fordít, nem veszélyezteti ez a szakmát?

– A mesterséges intelligencia, amint a neve is mondja, eléggé mesterséges. Vannak fordítóprogramok, amelyek képesek egy emészthető szöveget létrehozni, de van olyan például, hogy egy rövidítést az ő saját kis agya szerint értelmez, és az egyáltalán nem az a rövidítés, ami az eredeti szövegben szerepel . Elhangzik akár egy tájszó, egy zsargon, vagy egy nagyon szakmai kifejezés, és azzal nem tud mit kezdeni.

Arról a színházi fesztiválról úgy jött ki, hogy „hú, nem is tudtam, hogy ez ennyire megy nekem”, vagy egyáltalán nem is tűnt fel, hogy ez egy teljesítmény volt?

– Elmondtam, hogy én ezt most először csinálom ebben a formában, úgyhogy legyenek elnézőek, a kritikákat majd az előadás után mondják el, ne közben. Ezt elnevettük, és utána hét évig gyakorlatilag én voltam a Kolozsvári Magyar Állami Színháznál a magyar előadásoknak a román hangja, illetve az angol hangja. Pedig hályogkovács módjára kezdtem hozzá, hallottam a szöveget, és mondtam a fordítást. Utólag kiderült, hogy ez egy teljesen win-win [mindkét fél számára nyertes – szerk.] helyzet volt a színháznak is, nekem is.

Tusványoson | Simon Judit személyes archívuma A színház után következett még számos munka: konferenciák, Tusványos. Mindehhez nyilván nagyon jól kell tudni románul. Egy televíziós interjúban mesélte, hogy négy-öt éves volt, amikor tévét vásároltak a szülei, és egy pár hónap alatt, ősztől tavaszig, megtanult románul a tévéből. Ezt hogy kell?

– Szerintem úgy, ahogy a lányom is angolul a Cartoon Network csatornáról tanult meg. Én nem tanítottam. Volt egy próbálkozásunk, hogy angolozzunk, de majdnem összeverekedtünk, így többet nem próbálkoztunk. Románul a szomszéd kislánnyal beszélgettek. Jött a lányom és kérdezte, hogy mit jelent az, hogy: mondta a szót, elszaladt, aztán kapcsolt, hogy nem tud válaszolni, jött vissza, hogy mama, hogy mondják románul annak, hogy… Ő így tanult meg románul. A családunkban senkinek nem okozott gondot a nyelvtanulás.

Ez az, amit úgy hívnak, hogy nyelvérzék?

– Igen, és szerintem összefügg azzal is, hogy a családban mindenkinek jó zenei hallása van. Nem azt mondom, hogy ez abszolút feltétel, de szerintem jót tesz, ha az embernek van zenei hallása, mert valahogy veszi a vibe-okat [rezgés – szerk.] egy idegen nyelvből is. Szoktunk azon poénkodni a családban, hogy nálunk mindenki vagy könyvelő volt, vagy valamiképpen idegen nyelvekkel foglalkozott. Volt nyelvtanár is és tolmács is már a családban. A háború idején Kanadába került anyai ági rokonságunk volt tolmács, úgyhogy nem vagyok kakukktojás.

Munka hozta Kolozsvárra, ezzel kötöttük össze az interjút, az eseménynek pedig, ahol tolmácsol az a témája: miért nem tudnak a magyar gyerekek románul. Ön szerint miért nem?

– Szerintem azért, mert nem kényszerülnek rá, jó értelemben véve. Én, ha anno nem tanultam volna meg románul, akkor nem értettem volna, hogy miről beszélnek a tévében. Megtanultam románul, mert meg akartam érteni a román színészeket. Akkor nem volt annyi film, tévécsatorna is csak egy volt. Másrészt frissen tartja az agyat a nyelvtanulás vagy az, hogy idegen nyelvű szöveg megértésére figyelek. Édesanyámnak mondtam egyszer, hogy nézzen időnként román adókat is. „Miért, nem néztem eleget egész életemben?”– kérdezte. Mondtam, hogy azért, mert szerintem frissen tartja az agyat. A nagyapámat hoztam fel példának, aki 90 évesen az Animal Planet és Discovery Channel adásait nézte. Angol szöveget hallott, a román feliratot olvasta, és ő feldolgozta magának, magyarul mesélt róla. Ez egy olyan fajta agytréning, amire szükség van szerintem: hogy kénytelen legyél összekötni az audiót a vizuálissal, ahhoz, hogy megértsd, miről van szó. Az agy eltunyul, ha mindent készen kap.

Hogy lehet tévéből nyelvet tanulni?

– Valahogy összekapcsolod, amit hallasz és amit látsz. Kérdezik tőlem a felnőttek, akiknek angolt tanítok Magyarországon, hogy miért tanulnak a gyerekek olyan könnyen idegen nyelvet. Mondom azért, mert egy szinten van az idegennyelv-ismeretével, és együtt nő vele. Felnőtteknél ez a legnagyobb nehézség, hogy tudjanak leereszkedni egoilag, intelligencia és egyebek tekintetében oda, ahol az angolnyelv-tudásuk van, ami gyakran padlószint. Ha ezt meg tudod csinálni, és nem azt akarod elmondani, amit magyarul mondanál, hanem csak azt, amire angolul képes vagy, akkor el tudod mondani. Azt szoktam mondani, hogy ne a gombhoz varrjuk a kabátot. A gyerekek azért fogékonyabbak, mert először is az agyuk nincs megtöltve, és mert képesek asszociálni: kétszer hall egy szót, és tudja, hogy mire vonatkozik. Az is számít természetesen, hogy én sosem éreztem a nyelvtanulást kötelezőnek, pedig oroszul is tanultam nyolc évig.

Akkor sem, ha unalmas volt a lecke?

– Nem mindig érdekes, de mi érdekes mindig? Semmi. Mindenbe bele lehet unni. Sosem éreztem mínusznak sem azt, hogy magyarul tudok, sem azt, hogy románul. Az a furcsa, hogy a legnagyobb kereslet jelenleg a román–magyar, magyar–román tolmácsra van itt Romániában, ami röhej. Mindenből van elég, de ha román–magyar, magyar–román kell, akkor gondok vannak, mert aki fordít magyarra, az sok esetben nem fordít románra.

Nekem az a természetes, hogy, ha Romániában vagyunk, akkor nekem kell tudnom románul. Ha Albániában élnék, és lenne ott egy tömbmagyar közösség, én akkor is megtanulnék albánul, mert én egyszerűen nem bírnám elviselni azt, hogy körülöttem történjenek a dolgok, és én ezekből ne értsek semmit. Kell legyen az emberben egy adag kíváncsiság. Még akkor is, ha utálnám az albánokat, amit nem teszek természetesen, akkor is megtanulnék. Egy nyelvhez nem társítok értékeket. Egy nyelvet megtanulni elsősorban kihívás. Voltak olyan tapasztalataim angol nyelvterületen is, hogy simán azt mondhattam volna, hogy többet az életemben nem akarok se angolt látni, se angolul beszélőt. Kivel szúrtam volna ki? Saját magammal.

Simon Judit személyes archívuma

Magyarországon is él, Erdélyben is, a munkái pedig utazással járnak, milyen életmód ez? A tolmácsé? 

– Amilyenné alakítod. Van, amikor van szabadidőd, van, amikor nincs. Általában nem szoktam elutasítani munkákat. Ha egy mód van rá, akkor a felkéréseknek nyakló nélkül igyekszem eleget tenni. Ilyenkor, az a jó dolog, hogy találkozom kollégákkal. Hiszen eléggé szűk a tolmácsok köre, és ismerjük egymást sok éve. Másrészt a pihenés is kell a fáradt csipjeimnek – ahogy szoktam mondani –, a neuronjaimnak kihívás minden munka, mert két egyforma nincs, még akkor sem, ha ugyanonnan jön a felkérés.

Fotó: Lőrincz AnnaHogy érzi, meddig dolgozik még?

– Azt mondtam, ha a fennvaló megtartja a józan eszemet, akkor még sokáig. Volt olyan kolléga, aki nyolcvanévesen azt mondta, sokkal jobban dolgozik, mint fiatalkorában. Mindenki ledöbbent: hogyhogy? Azt mondta: „nincsenek problémáim, a gyerekek felnőttek, egyszerűen nincs semmi, ami lelassítson, dolgozom”. Én is így szeretnék lenni.

Ráadásul frissen tartja az agyat…

– Ugyanakkor fizikailag is kénytelen vagy fitt maradni, mert különben nem bírod a tempót. Remélem, hogy még nagyon sokáig tudom folytatni így: színház, politika, afrikai disznópestis és egyéb területek. Novemberben  tolmácsoltam az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválon Kolozsváron. 16 előadást néztem meg. Egyrészt azért, mert utána a szakmai beszélgetésen sokkal könnyebben veszed a lapot, másrészt pedig ez az éves intravénás színházi élményem. Tolmácsoltam a Reflex színházi fesztiválon Sepsiszentgyörgyön is több évben és a marosvásárhelyi színház eseményein. A színházak tudják, hogy vagyok. Ide is el kell jutni, hogy több intézménynek, több politikai szerveződésnek tolmácsolok, és ezt soha senki nem vette rossz néven. Nem köteleződöm el. Szerintem azzal, ahogy dolgoztam, ahogy éltem, sikerült nyilvánvalóvá tenni, hogy a szimpátiáim azok rám tartoznak, hogy nem az ideológiát, hanem a munkát látom a megbízásokban, amiket becsületesen el kell végezni, és ha ez sikerül, akkor hajrá, hajrá! Harminc év azt bizonyítja, hogy sikerült.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?