Humoros oktatóvideókkal fejlesztené a magyar diákok román nyelvtudását a Musafir nyelviskola

Könnyebben és hatékonyabban szeretné felkészíteni a kolozsvári Musafir nyelviskola a magyar diákokat a román nyelv és irodalom képességvizsgára a Megy ez! elnevezésű román nyelvlecke-videósorozattal. Mint Gyöngyösi Csilla kezdeményező leszögezte: nem a tantervet akarják kritizálni vagy ellenérzéseket kelteni, éppen ellenkezőleg: segédeszközt szeretnének adni az iskolai tanárok kezébe.

„A nyolcadikos képességvizsga a magyar gyerekek számára kész horror. Ha nemzetközi szinten helyezzük el a nyelvvizsgát, körülbelül egyetemi szintet vállal a képességvizsga” – jegyezte meg Gyöngyösi Csilla, a Musafir nyelviskola igazgatója a projektet bemutató pénteki sajtótájékoztatón. Problémaként említette, hogy főként régi szövegeket kell elemezzenek a diákok a megmérettetésen, amiből a fiatalok nem tanulják meg a valós, hétköznapi nyelvhasználatot.A szerző felvétele

Tapasztalata szerint Nagyváradon, Temesváron vagy Szatmárnémetiben sok líceum előtt álló diák nem az itthontanulást választja, hanem inkább magyarországi iskolába iratkozik azért, hogy elkerülje a román vizsgát, de azzal is számolnak, hogy a magyar munkaerőpiacon könnyebb érvényesülniük. Gyöngyögyi Csilla megjegyezte, gondolkoznak egy úgynevezett „business” románnyelv-oktatás elindításában is, pontosan ezért, hogy a magyar fiatalok a romániai munkaerőpiacon is könnyen elhelyezkedjenek.

Az oktatóvideók ötlete ezekre az igényekre szeretne választ adni, igyekeznek a gyermekek internethasználati szokásait a szaktudással találkoztatni, a projekt keretében összesen 16 videót szeretnének leforgatni az év végéig.

Szerintük a románt idegen nyelvként kell tanítani

A videóanyagokban két irányból közelítik meg a problémát: egyrészt olyan nyelvtani jelenségek használatát próbálják gyakorlatba ültetni, mint a visszaható igék és a többes szám használata, de a szövegelemzésben is segítséget nyújtanának.

A nehéz nyelvtani jelenségeket Octavian Voina román anyanyelvű színész magyarázza el humorosan. A kamaszok nyelvezetét igyekszenek használni, hiszen a nyelviskola vezetője szerint egyik alapvető problémája a román középiskolai nyelvtudásnak, hogy „az angolhoz képest románul tudni nem menő”.

Gyöngyösi Csilla elmondta, a videókban arra fókuszálnak, hogy a román nyelvet idegen nyelvként tanítsák. „Nagy vita van jelenleg is a törvényhozásban arról, hogy a román nyelvet a magyar gyerekek számára anyanyelvként vagy idegen nyelvként kell tanítani. Szerintünk idegen nyelvként kell, és ebben szeretnénk segíteni” – fogalmazott.

A nyelviskola vezetője kiemelte azt is, hogy nem a tantervet akarják kritizálni vagy ellenérzéseket kelteni, éppen ellenkezőleg: segédeszközt szeretnének adni az iskolai tanárok kezébe. „A mi generációnk az utcán tanult meg románul: most olyan gyerekek vannak, akik nem ebben a környezetben mozognak, nem hallják az iskolában, mert nincsenek összevont magyar és román iskolák. A gyerekektől a beszélt nyelv el van zárva. Logikus úton kell megtanítani azokat a jelenségeket, amelyek a magyar nyelvhez képest eltérőek” – hangsúlyozta Gyöngyösi Csilla.

Az oktatóvideók mellett egy honlap is készül, ahol a regisztrációt követően a tanulók pontokat gyűjthetnek különböző feladatok és tesztek megoldásával. A pontgyűjtő stratégia segítségével a tanulók követhetik majd, hogy mennyit haladtak, fejlődtek a tanulásban, tudtuk meg.

(Címlapkép forrása: Képernyőfotó/Youtube/Megyez)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?