FRISSÍTVE – Négy választás lesz Romániában két év múlva, Cîţu szerint egyszerre kellene megtartani ezeket

FRISSÍTVE: Florin Cîţu szenátusi elnök szerdán kijelentette, hogy amennyiben „megvan a politikai akarat”, a 2024-ben szervezendő négyféle választást – parlamenti, államelnöki, önkormányzati és európai parlamenti – össze fogják vonni.

Florin Cîţu szenátusi elnök | Archív felvétel (Fotó: Borsi Balázs)Mivel minden választás költséges, és 2024-re négy is jut, az összevonás előnye az lenne, hogy alacsonyabbak lennének a költségek Románia számára. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségét is betöltő Cîţu leszögezte, hogy ő támogatja ezt az elképzelést.

Florin Cîţu azt is megemlítette, hogy a miniszterek tevékenységének párton belüli kiértékeléséről beszélt a napokban, nem pedig kormányátalakításról, mivel ez utóbbi a miniszterelnök hatáskörébe tartozik.

„A PNL vezetősége felelős azért, ahogyan a párt a kormányban szerepel, és felelős a következő választások eredményeiért is. Kötelességünk, hogy mindig a legjobb embereket használjuk az első vonalban, és ahhoz, hogy megtudjuk, kik a legjobbak, a kiértékelésükre van szükség. A kiértékelés a párton belül történik. Felmérjük a kollégákat, és ha nem jók, ezt elmondjuk nekik” – magyarázta Cîţu.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Hozzátette: meggyőződése, hogy a PNL-ben senki nem ragaszkodik görcsösen valamely tisztséghez, és ha valaki azt látja, hogy kárt okoz a pártnak, félreáll. „Rövidre zárva: a kormányátalakítás a kormányfő alkotmányos hatáskörébe tartozik, de a minisztereket, a miniszterelnököt a PNL támogatja. Minket a PNL és a román állampolgárok érdekelnek. Soha nem fogok beleegyezni abba, hogy olyan irányba menjünk, amivel ártunk Románia polgárainak” – hangsúlyozta.

Hozzátette, nem elégedetlenkedik, hanem aggódik az áremelkedések, az infláció növekedése, a gazdaság gyors ütemű hanyatlása miatt, és intézkedéseket vár. Cîţu ugyanakkor tagadta, hogy a PNL-n belül feszültségek lennének, és hangsúlyozta, nincs törés a Nicolae Ciucă kormányfővel való kapcsolatában, aki a PNL támogatását élvezi.

Amerikába látogat a szenátusi elnök

Az amerikai vízummentességi programról, az atomenergia-programról és védelemmel kapcsolatos témákról folytat megbeszélést Florin Cîţu március 24–30. között az Amerikai Egyesült Államokban. „Lehet, hogy gazdasági témájú találkozók is lesznek, ez a programtól is függ” – tette hozzá.

Újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, a román állam rendelkezésére álló minden eszközt felhasználnak arra, hogy Romániát is bevonják a vízummentességi programba. „Jók az előjelek. Kamala Harris alelnök is beszélt erről a programról, amikor Romániában járt. Románia mindent megtesz, hogy minden gyanút eloszlasson, és hogy ez a program a román állampolgárok számára is elérhető legyen” – nyomatékosította.

A felsőház elnöke az amerikai törvényhozás több tagjával, üzletemberekkel, valamint az ott élő román közösség képviselőivel találkozik majd washingtoni munkalátogatása során, amelyre egy korábbi bejelentés szerint Robert Cazanciuc és Radu Oprea szociáldemokrata párti, Alina Gorghiu és Roberta Anastase nemzeti liberális párti szenátorok, továbbá a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátora, Ion Narcis és Turos Lóránd RMDSZ-es szenátor is elkíséri.

Kapcsolódók

Kimaradt?