Nagy erőkkel építi a katonaság a lévédelmi óvóhelyeket a drónbecsapódások helyszínén

A hadsereg eddig példátlan mozgósítására került sor a Duna-deltában, elkezdődött a légvédelmi óvóhelyek kiépítése a drónbecsapódások helyszínén. A helyi polgármester a Digi24 hírtelevíziónak azt mondta, kettő már üzemképes.

A hadsereg teherautói előre gyártott építőelemeket szállítanak, amelyeket katonai források szerint légvédelmi óvóhelyek építéséhez használnak majd Plauru faluban, azon a területen, ahol a múlt héten felfedezett két drón lezuhant. A döntést a múlt héten hozta meg a Rendkívüli Helyzetek Országos Bizottsága. Tudor Cernega, Ceatalchioi község polgármestere a Digi24 hírtelevíziónak azt mondta, egyelőre két óvóhelyet építenek. A katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szakembereivel kijelölték a helyszínt. „Jön egy parancsnok, a prefektus, egy katonai egység. Nem tudom, kik ők, honnan jönnek, én adtam egy buldózert. Ma egész jól haladtak, két óvóhely már működőképes” – részletezte a polgármester.

Illusztráció: Honvédelmi Minisztérium Facebook oldala

Amint arról beszámoltunk, az Rendkívüli Helyzetek Bizottsága Országos pénteken határozatot fogadott el, amelyben felhatalmazza a Honvédelmi Minisztériumot, hogy a Duna romániai oldalán, az oroszok által bombázott Reni és Izmail kikötőkkel szemben, határozza meg azokat a területeket, ahol óvintézkedéseket kell foganatosítani a lakosság védelme érdekében.

Az óvintézkedések közé tartozik a Ro-Alert üzenetek kiadása azokon a területeken, ahol „a konfliktusban használt harci eszközökhöz tartozó elemek" kockázatát észlelik. A lakosság Ro-Alert üzenetekkel történő riasztása mellett a megyei katasztrófavédelmi felügyelőségek a konfliktus sújtotta területeken a lakosokat arra fogják kiképezni, hogy mit kell tenniük ilyen helyzetekben.

A védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a román haditengerészet katonái az orosz hadsereg által használtakhoz hasonló drón darabjaira bukkantak az ukrán Izmail folyami kikötővárossal szemben található Tulcea megyei Plauru településtől mintegy 2,5 kilométerre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?