Mircea Geoană: „Románia biztonságban van”

Nincs veszélyben Románia biztonsága az oroszországi fenyegetések kapcsán – fejtette ki a Maszolnak Mircea Geoană, a NATO főtitkárhelyettese Nagyváradon, miután a Körösvidéki Múzeumban tartott előadást az ország számára ajánlott jövőképéről. Megfogalmazta gondolatait arról is, hogy milyen vezetőket tartana ideálisnak az állam élére, ugyanakkor azt nem jelentette ki nyíltan, hogy indul-e a jövő évi elnökválasztáson.

Románia biztonságban van – jelentette ki a Maszolnak Mircea Geoană, a NATO főtitkárhelyettese nagyváradi látogatása alkalmával, amikor az Ukrajnával hadban álló Oroszország újabb – Romániát is érintő – fenyegetéseiről kérdeztük.

Fotó: Mircea Geoană Facebook-oldala

„Románia a NATO tagja, az összes tagállam a NATO abszolút védelmét érvezi. Ez a történelem legerősebb szövetsége és minden szempontból felkészültek vagyunk, hogy megvédjük a tagországaink lakosságát és területének minden egyes centiméterét” – szögezte le. Mint kifejtette: Oroszország részéről ezek a fenyegetések a stratégiai kommunikáció része, stratégiai megfélemlítéssel próbál meg rést találni a demokratikus rendszerekben és a közvélemény megítélésében. „Örömmel látom, hogy Romániában a NATO támogatottsága és az ilyen jellegű próbálkozások elutasítása továbbra is erős. Nyilván minnyájunkat foglalkoztatja, hogy Oroszország retorikája az atomfegyverek területét is érinti. Azon döntések, amelyek alapján Fehéroroszországba költöztetnek nukleáris fegyvereket olyan felelőtlen hozzáállás, amit mi elítélünk. Egy olyan nagy nukleáris nagyhatalom, mint Oroszország felelősséggel tartozna azért is, hogy elővigyázatosan nyilatkozzon és megfontoltan döntsön. De, hogy a romániai olvasóknak válaszoljak: nem látunk semmilyen jelet arra, hogy Oroszországnak szándékában állna, képes lenne rá, vagy oka lenne arra, hogy agresszívan lépjen fel a NATO-tagállamokkal szemben, tehát Románia biztonságban van” – húzta alá Geoană.

Az atlanti szövetség főtitkárhelyettese újságírói kérdésre válaszolva úgy vélekedett, hogy az ukrán ellentámadás tartós lesz, és nem lesz egyszerű, mivel Oroszországnak robosztus védelmi rendszere van. Meggyőződése viszont, hogy „támogatással és az ukránok akaratával” Ukrajna sikerrel jár majd.

Ukrajnával kapcsolatos döntések természetesen a vilniusi NATO-csúcson is lesznek. Megfogalmazása szerint a júliusi csúcstalálkozó nagyon „sűrű” lesz a fontos döntések terén. Egyeztetnek majd a keleti szárny védelmének megerősítése kapcsán is, ugyanakkor a Moldovai Köztársasággal, Grúziával és Bosznia-Herecegovinával való kapcsolatuk is napirendre kerül. „Nyilván a madridi döntések gyakorlatba ültetése is a NATO-csúcs része lesz, és persze már előkészítjük a jövő évi, Washingtonban tartandó jubileumi csúcstalálkozót, amikor is a NATO megalakulásának 75. évfordulója lesz” – mondta Geoană.

Országprojekt választási év előtt

„2024 lesz az az év, amikor Románia, Európa és Amerika politikai órái újra szinkronba kerülnek” – ezt már a Körösvidéki Múzeumban tartott csütörtök esti előadása alkalmával jelentettei ki a NATO-főtitkárhelyettes, aki „Vízió, innováció, átalakulás” címmel tartott beszédében ismertette meglátásait arról, hogy Románia hogyan szalasztotta el a lehetőségeit, és milyen változásra lenne szükség a fejlődés érdekében.

Mircea Geoană szerint az ország jövője „időhiányban van”, évtizedek óta homályban lebeg és így sürgősen újra kell tervezni; valós, a konkrét szükségleteknek megfelelő alapokra kell helyezni. Történelmi tapasztalatokhoz nyúlva vissza egy nemzet sikerét öt pontban fogalmazta meg, kiemelve a vezetők, az oktatás és az egészségügy fontosságát.

Mircea Geoană Nagyváradon tartott előadást | Fotó: A szerző felvétele

Román paradoxonnak nevezte, hogy az ország „óriási tehetsége és lehetősége” szemben áll azzal az „óriási frusztrációval”, hogy azt nem sikerül kiaknázni, ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a „nemzetek élete” nem előre elrendeltett. Hogy a végkifejlett pozitív irányba terelődjön, Geoană egy olyan országos projektet javasolt, amely új gazdasági és társadalmi modellre épül, amelyben a politikai vezetők függetlenül gondolkoznak, ahol az oktatás „korrekt”, ahol újra van gondolva Bukarest viszonya az ország térségeivel – hogy csak néhány gondolatot soroljunk fel a felvázolt reformokból. Meglátása szerint hatalmas trauma az ország számára a fiatalok elvándorlása, az ország pedig továbbra is Európa perifériáján van. Szerinte a schengeni-csatlakozást már rég meg kellett volna oldani, ugyanakkor a fejlődésbeli eltéréseket is orvosolni kell.

Független gondolkodásmódra van szükség

Mircea Geoană szerint az ország élére olyan személyekre van szükség, akik nem mennek bele „a kicsinyes partizánjátékokba”, olyan személyekre, akik kapcsolatban állnak a „szabad világ” jelentős alakulásaival, ugyanakkor kizárólag az ország fontos érdekeibe kapaszkodnak.

Nem kétséges, hogy a NATO főtitkárhelyettesének előadása beleillik akár egy választási programba is, a hazai sajtóban pedig már korábban szárnyra kell az a hír, amely szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnöke, Románia egykori külügyminisztere és az ország washingtoni nagykövete a jövő évi választások alkalmával versenybe száll az államelnöki tisztségéért. A közönség soraiban ülők közül fel is tették az erre vonatkozó kérdést Geoanănak, akinek válasza „nyitva hagyta” a lehetőséget. Azt mondta, hogy egyelőre a NATO-ban betöltött tisztségére összpontosít, ezért szerinte most nem megfelelő az idő, hogy erről beszéljen. „Mikor majd lejár a szerződésem, meglátjuk, hogy mi fog történni” – fogalmazott.

Mandátuma különben jövőre jár le, Jens Soltenberg főtitkár mandátumával egyetemben. A NATO tisztújítása kapcsán megjegyezte: az nem népszerűségi alapon történik, nekik pedig nincs beleszólásuk, hogy kit neveznek ki az atlanti szövetség vezetői tisztségébe.

Geoană amúgy nagyváradi látogatása során a helyi NATO-központot is meglátogatta, pénteken pedig már Temesváron vett részt, többek között egy egyetemi évzárón.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?