Mézfesztivál Csíkszeredában: a méz több, mint orvosság
A standok polcain számtalan mézfajta közül válogathattak a csíkszeredai Szabadság térre kilátogatók – ahol a hétvégén rendezték meg a XIV. Csíkszéki Mézfesztivált és Hagyományos Termékek Vásárát –, de az édes finomságok mellett helyi élelmiszerek és kézműves termékek is gazdagították a kínálatot.
A vásárlók közvetlenül a termelőktől szerezhették be a portékákat, miközben közelebbről is megismerhették a helyi termékek mögött álló tudást, munkát és hagyományt. A mézlovagrendek felvonulása, valamint az idei Nektária mézversenyre benevezett mintákból összeállított mézkiállítás látványos színfoltja volt az eseménynek.
.jpg)
A Csíkszéki Mézlovagrend és a Romániai Méhész Egyesület Hargita Megyei Kirendeltsége által szervezett esemény a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének partnerségével, Hargita Megye Tanácsának és Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának támogatásával valósult meg. A több mint egy évtizedes hagyományra visszatekintő rendezvény a méhészek összefogására, a helyi termékek közvetlen értékesítésére és a minőségi méz megbecsülésére irányítja a figyelmet.
A fesztivál ünnepélyes megnyitóján Baloghné Dóra Alexandra, Magyarország 2026-os mézkirálynője köszöntötte a csíki mézkedvelő közönséget. Beszédében a magyar termelői méz képviseletének és a méhészek közötti együttműködésnek a fontosságát hangsúlyozta. Arra biztatta a vásárlókat, hogy ismerjék meg és becsüljék meg a termelői mézeket, amelyek mögött a méhészek egész éves munkája áll.
.jpg)
A söjtöri méhész a székelyföldi mézkülönlegességekre, különösen a havasi mézre is felhívta a figyelmet. Mint fogalmazott: ez a környezet megadja azt a különlegességet a méznek, ami máshol nem érhető el, majd arra buzdította a jelenlévőket, hogy bátran fogyasszák az édes aranyat. „Ne szégyelljenek mézet vásárolni, mert az nemcsak orvosság, hanem valami több, egy életforma” – nyomatékosította.
A mézkirálynő beszédét követően a mézlovagrendek parádéja következett. Rezesbanda kíséretében a székelyföldi, erdélyi és magyarországi mézlovagok vonultak végig a megyeszékhely főbb pontjain, kifejezve a méhésztársadalom összetartozását.
.jpg)
Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke a Maszolnak elmondta: az őszi vásár keretében évről évre megszervezett mézfesztivál fontos találkozási és értékesítési lehetőséget teremt a méhészek számára. Mint fogalmazott, örvendetes, hogy a méhészek nem csupán az ilyen rendezvényeken találkoznak, hanem folyamatosan együttműködnek, az ágazatban pedig az összefogásnak régi hagyományai vannak.
Az SZGE elnöke hangsúlyozta: a méz bizalmi termék, amelyet a termelőhöz kötődően lehet igazán jól értékesíteni. A közvetlen találkozás lehetővé teszi, hogy a vásárlók megismerjék a méhészeket és termékeiket, a termelők pedig értéküknek megfelelően kínálhassák portékáikat. Az ilyen vásárok ezért nemcsak az értékesítésben segítenek, hanem a termelők és a fogyasztók közötti bizalom erősítéséhez is hozzájárulnak.
CSAK SAJÁT


