Méltányosság vagy populizmus? – Megszavazta a szenátus a kötelező iskolai egyenruhát
Újra kötelezővé válhat az iskolai egyenruha a romániai közoktatásban, miután a szenátus hétfőn elfogadta az erre vonatkozó törvénytervezetet. A jogszabályt 84 igennel, 18 ellenszavazattal és 4 tartózkodás mellett fogadta el a felsőház.
A kezdeményezés a 2023/198-as számú közoktatási törvényt módosítja és egészíti ki. Az új rendelkezések értelmében a diákok kötelesek lesznek az oktatási intézmény szabályzatának megfelelő egyenruhában megjelenni az órákon – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.

Hogyan határozzák meg az egyenruhát, és ki fizeti?
Az egyenruhák modelljét, műszaki szabványait és elemeit az egyes iskolák igazgatótanácsa határozza meg, a szülői munkaközösség jóváhagyásával. Az oktatási intézmények az elfogadott egyenruhán kívül nem írhatnak elő más ruhadarabot vagy kiegészítőt a diákoknak, kivéve az iskola nevét tartalmazó kitűzőt.
Az egyenruhák beszerzését ingyenessé tehetik vagy támogatásban részesíthetik, a költségeket pedig a megyei és helyi tanácsok költségvetéséből, valamint vissza nem térítendő külső forrásokból is finanszírozhatják. Az ingyenességet vagy a támogatás mértékét az egyszülős, illetve az egy-, két- vagy többgyermekes családok bruttó adóköteles jövedelme alapján határozzák meg.
Méltányosság vagy populizmus? – Éles vita a parlamentben
Daniel Zamfir, a PSD szenátusi frakcióvezetője védelmébe vette a tervezetet, hangsúlyozva: az iskolai viselet „nem a legújabb divatról szól, és nem is a szülők anyagi lehetőségeinek fitogtatásáról”.
A tervezet fontosságát emelte ki Alexandra Presură PSD-s szenátor is: „Bár úgy tűnik, csupán ruhákról beszélünk, valójában arról van szó, miként érzik magukat és hogyan viszonyulnak az iskolához a gyermekeink. Ez az egyenlőség és az igazságosság törvénye. Számos közösségben a gyerekek közötti különbségek már azelőtt láthatóvá válnak, mielőtt lehetőségük lenne megmutatni azt, ami valóban meghatározza őket: a munkájukat, a tehetségüket és az eredményeiket.”
A törvényjavaslatot az AUR képviselője, Nicolae Vlahu is támogatta, pozitív lépésnek nevezve a kötelező egyenruhát, ugyanakkor megjegyezte: a tervezet szerinte az ő pártjuk korábbi kezdeményezésének másolata.
Ezzel szemben éles kritikát fogalmazott meg Ștefan Pălărie, az USR szenátora, aki „olcsó populizmusnak” nevezte a kezdeményezést:
„Nem tudom, mi a felháborítóbb: az kezdeményezők Ceaușescu-kor iránti nosztalgiája, vagy az, hogy teljesen figyelmen kívül hagyják az oktatási szféra valós problémáit és prioritásait. A kezdeményezők szerint az egyenruha megoldja a teljesítmény kérdését. Nos, kedves kollégák, akkor vezessünk be egyenruhát a parlamenti képviselőknek is, de a piros talpú cipőket és az drága órákat hagyják otthon! Mindannyian egyformán öltözünk, nem lesz több zaklatás, és végre a minőségi törvényalkotásra koncentrálhatunk. Nyilvánvalóan nevetséges vicc az az elképzelés, hogy az egyenruha bármit is hozzátenne a tanulmányi teljesítményhez.”
A szenátus első házként tárgyalta a PSD által kezdeményezett törvénytervezetet, a döntő szót a képviselőház fogja kimondani.
CSAK SAJÁT