Méhészet: nem jól alakul az idei akácszezon
A tavaszi fagyok, a szokatlanul hűvös, csapadékos időjárás szinte ellehetetlenítette az idei akácszezont a méhészek számára. Lajos Ferenc csíkpálfalvi bioméhész jelenleg közel 200 méhcsaládjával a Prahova megyei Vălenii de Munte környékén próbálkozik a második akácvirágzással. A jelenlegi helyzetet a lehető legrosszabbnak ítéli, amennyiben nem fordul jobbra az idő.
„Az akácvirágok nagy része a fagyok miatt odalett, és ami megmaradt, az a hideg miatt most nem ad nektárt. A méhek alig hordanak valamit. Ha a hét végéig nem javul az idő, amikorra az akácszezon is véget ér, akkor az idén nem lesz mit pergetni” – mondta a bioméhész, aki szerint ennyire rossz helyzetre évek óta nem volt példa.
Megtudtuk, bár az akác csalódást okozott, a repce viszonylag közepes eredményt hozott, és annak is örülnek, hogy a méhállományt sikerült felerősíteni. A méhészek az akácot követően a hársvirágzásra hangolódnak, amely három hét múlva indul. Lajos Ferenc elsőként Sznagov környékén próbálkozik, majd a dobrudzsai régióba vándorol, hogy kihasználják a második hársvirágzást is. A szezon zárásaként majd a napraforgó következik – a méhészek abban bíznak, hogy a hárs és a napraforgó idején legalább kedvezőbb időjárás segíti majd a munkájukat.
„Most már csak abban reménykedünk, hogy a hárs és a napraforgó sikeresebb lesz” – fogalmazott Lajos Ferenc.
CSAK SAJÁT