Gyerekként nem szeretett korcsolyázni, mindig is kapusként akart helyt állni a Brassói Corona kapusa, Tőke Zoltán. A városban töltött évei közül az első kettőre emlékszik vissza legszívesebben, de úgy érzi, csapatszinten a világjárvány idején voltak a legsikeresebbek. Fontosak számára az eddig elért sikerek, de abban bízik, ebben a szezonban összejöhet a régóta remélt Erste Liga-győzelem. A válogatottal kapcsolatban úgy érzi, nem szerepeltek rosszul az olimpiai selejtezőn. Az új szövetségi vezetőség szerinte sokat tesz majd a fejlődésért.

Tőke Zoltán 1994-ben született Csíkszeredában. Szülővárosában ismerkedett meg a jégkoronggal, fiatalként Debrecenbe szerződött, majd 2015-ben hazatért. Azóta a Brassói Corona kapusa. Pályafutása során többször is sikerült elhódítania a román bajnokságot és a kupát is csapatával. Az Erste Ligában eddig a döntő volt legjobb eredményük, de továbbra is nagy céljuk megszerezni a trófeát.

– Ha jól tudom, gyerekkorában ismerkedett meg a jégkoronggal, kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy kapusposzton szeretne játszani?

– Úgy ismertem meg a sportot, hogy kivittek a Csíkszereda egyik meccsére. Az akkori kapus az orosz Vaszilijev volt, és tetszett nekem, amilyen hatást keltett a kapuban. Úgy értem, nagynak tűnt, olyannak, mint egy robot, gyerekként emiatt tetszett meg ez a poszt. Kezdetben nem szerettem korcsolyázni, de megtanultam az első edzésemig.  Az első felszerelésemet az azóta elhunyt Antal Istvánnak és Mihály Árpád unokatestvéremnek köszönhetem, aki akkor még Amerikában játszott.

– Mennyire volt könnyű belerázódni a versenyszintű hokiba és milyen út vezetett a felnőtt sportkarrierig?

– Gyerekként sokszor játszottunk egymás ellen kapus nélkül edzéseken, de én mindig hátul maradtam és védtem. Néhányan bíztattak, hogy menjek én is korcsolyázni, de Bartha Csaba edző akkor már látta, én kapus szeretnék lenni. Később elkezdődött a keményebb munka, amikor már Magyarországra is jártunk tornákra.

Ütős fiatal csapat állt össze, jó eredményeket értünk el, sok tornát nyertünk és kezdtek minket egyre több európai eseményre meghívni. A későbbiekben kezdett feloszlani a csapat, többen kimentek külföldre. Én tizenhét évesen kerültem Debrecenbe.

– Miben sikerült leginkább fejlődni a magyarországi időszak alatt?

– Már korábban is a magyar bajnokságban játszottunk a Csíkszeredával is, a románban ugyanis még nem volt meg az a minőség, ami a fejlődéshez kellett volna. A Debrecennel beneveztünk a szlovák bajnokságba is, ami nagy pluszt jelentett nekünk a folytatásra nézve.

– 2015-ös hazatérésekor szerződött a brassói csapathoz. Könnyű volt a döntés?

– Debrecenben volt elég időnk edzeni a mai helyzethez képest, sikerült a meccseken is megmutatni a képességeimet. Amikor hazatértem, kaptam néhány ajánlatot magyarországi csapatoktól is, de a Brassóról sokáig nem volt szó. Július vége felé volt egy olyan időszak a klubnál, amikor egyszerre sok hazai játékost igazoltak.

Korábbi edzőm, Keresztes Ottó keresett meg az ajánlattal. Önbizalmat adott, hogy akkoriban hazai kapusokkal kellett megküzdeni a posztért. Gyorsan meg tudtunk egyezni, innen kezdődött a brassói karrier.

– Ez a kilencedik éve a Brassónál. Melyik szezonja sikerült eddig a legjobban?

– Nekem személy szerint az első és a második volt a legjobb szezonom. Nem mindig voltunk elöl a tabellán, de nagyon erős volt a csapategység. Klubként a Covid alatt volt a legsikeresebb évünk. Akkor játszottunk döntőt az Erste Ligában a Csíkszereda ellen és velük küzdöttünk a román bajnoki címért is, az utóbbi sikerült megnyerni. Itt Brassóban a nagyobb román közösség miatt elég sokat számít a hazai bajnoki cím és kupa elhódítása is. A legnagyobb öröm nyilvánvalóan az Erste Liga megnyerése lenne.

– Milyennek látja a csapat jelenlegi formáját, lát-e esélyt a végső győzelemre?

– Nehezen indult be az idei szezonunk, de aki követte a meccseket, az láthatta, mennyire szorosan alakul az állás az élmezőnyben. Elég egy-egy hiba vagy vereség és változhat minden a tabellán. Megvan az esélyünk arra, hogy ezt a szezont mi nyerjük meg. Összetett és nagyon jó csapatunk van, mindenkinek megfelelő a hozzáállása.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az ellenfelek között ott van a Gyergyó, a Fradi és a Csíkszereda, akik szerintem hasonló szintet képviselnek, mint mi. Kiélezettek a meccsek, nem tudhatjuk, ki kit fog meglepni. A többi csapat is kiváló játékosokból áll, senkit nem szabad félvállról venni.

– Említette, hogy fiatal korszakában még volt idő intenzíven edzeni a meccsek közt. Jelenleg a bajnokságban és az Erste Ligában is folyamatosan játszani kell, mennyi idő marad a felkészülésre?

– Nem tudunk elég minőségi edzést beiktatni. Fizikailag megterhelő lenne, így is nehéz, mert gyakran kell játszanunk. Szerencsére nálunk elég mély a játékoskeret, tudják az edzők pihentetni azt, akinek szüksége van rá. Ezzel együtt mindenkinek formában kell lennie arra az esetre, ha csapattárs sérülése esetén több játéklehetőséghez jut.

– A sűrű program mellett felmerül a kérdés, hogy fér bele az időbe a válogatott. Nemrég elvesztették a britekkel játszott olimpiai selejtezőt.  Gondolom nehézséget jelentett az is, hogy nem volt elég idő a közös felkészülésre.

– A válogatott új vezetősége nem régóta van a posztján. Mindenki azt várja tőlük, hogy egyből 180 fokos fordulatot hozzanak. Évekig rosszul volt menedzselve a válogatott, lépésről lépésre haladva próbálják megoldani. Láttunk már egyes változtatásokat tőlük és értékeljük is. Jobb rendszert akarnak, ez elég ahhoz, hogy minden játékos bemenjen, aki meghívót kap.

Régebb volt olyan, hogy elmentünk Nottinghambe, a korábbi olimpiai selejtezőre és nem kaptunk egységes ruházatot, ami ezen a szinten alapvető dolog lett volna. Rátérve a felkészülésre, tényleg nagyon kevés lehetőség volt rá. Egyetlen edzésünk volt az olimpiai selejtezőtorna előtt. Ehhez képest le a kalappal mindenki előtt. A brit csapat jelenleg erősebb, mint mi, összeségében nem értünk el rossz eredményt a selejtezőn.