Megtalálták a hegyimentők a Máramarosi-havasokban rekedt ukránokat

Húsz órával a segítségkérés után megtalálták a hegyimentők azt a három ukrán férfit, akik a sorozás elől menekülve a Máramarosi-havasokon át próbáltak átjutni Romániába.

Mint megírtuk, kedd este a három ukrán állampolgár a Máramarosi-havasok egyik legveszélyesebb területén keresztül lépte át a romániai határt, majd a 112-es egységes segélyhívó számon kért segítséget. Kedd este a hegyimentők és a határrendészet egy csapata mentőakciót indított a bajba jutott három ukrán állampolgár kimentésére.Nem öltöztek az évszaknak megfelelően, és sportcipőben vágtak neki a  hegyeknek | Illusztráció: Salvamont Facebook oldalaSzerdán délelőtt a mentőakciót leállították, mert a megadott koordinátákon nem találták a három férfit. Végül mégis a nyomukra bukkantak.

„Az egyik mellkasi fájdalmakra panaszkodott, nehezen lélegzett és járt, az éjszaka folyamán megsérült. A másik két ukrán férfit enyhe hipotermiás állapotban találták meg” – nyilatkozta Dan Benga, a Máramaros Megyei Hegyimentő Szolgálat igazgatója. Hozzátette, mindhárman éhesek voltak és kimerültek, nem volt náluk semmi harapnivaló, nem öltöztek az évszaknak megfelelően, és sportcipőben vágtak neki a hegyeknek.

A három férfi ugyanazon a területen jutott bajba, ahol pontosan két évvel ezelőtt, 2022. december 24-én hét másik ukrán hívott segítséget.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?