Megszavazták: hivatalos munkaszüneti nap lesz január 6-a és 7-e

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánítja Romániában január 6-át és 7-ét, azaz vízkereszt napját és a keleti kereszténység karácsonyát.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) tervezetéről döntő házként szavazott a képviselőház, a szenátus korábban elfogadta azt.

A szavazást megelőző vitán a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, Cristian Seidler felrótta, hogy nem készült előzetes munkaerőpiaci hatástanulmány a kezdeményezésről. Úgy véli, ennek hiányában semmi nem indokolja az intézkedést, az csak választási érdekeket szolgál. „Ezt a törvényjavaslatot már tavaly év végén is elfogadhatták volna, hogy idéntől lépjen érvényben, csakhogy ez az év nem választási év. A következő év viszont az lesz, ez az egyetlen oka a két újabb szabadnap bevezetésének” – fogalmazott.

Fotó: Pexels

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatta a kezdeményezést. Az alakulat képviselője, Alin Coleşa azt mondta, ők is sérelmezik a hatástanulmány hiányát, de megszavazzák a tervezetet, mert Romániában kevesebb egyházi ünnephez kötődő munkaszüneti nap van, mint az egyébként sokkal inkább laicizálódott nyugat-európai országokban.

A tervezet indoklásában a kezdeményezők többek között azzal érvelnek, hogy vallási jelentősége miatt számos ország, köztük Ausztria, Ciprus, Horvátország, Finnország, Görögország, Olaszország, Lengyelország, Oroszország, Spanyolország, Svédország, Szlovákia és Svédország is hivatalos ünnepnappá nyilvánította vízkereszt napját. Ehhez az ünnephez szorosan kapcsolódik január 7-e is, amely az ortodox egyházban Keresztelő Szent János napja, a görögkeletiek által még mindig használt Julianus-naptár szerint pedig erre a napra esik a karácsony. Ezért a keleti keresztény hagyományú országokban (Fehéroroszország, Görögország, Grúzia, Moldova, Oroszország, Ukrajna, Ciprus) január 7-e hivatalos ünnepnap – tették hozzá az indoklásban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?