Mégsem indul a betétdíjas visszaváltási rendszer?

Nem sikerül tartani a november 30-i határidőt sem, legalább három hónapos halasztást kért hivatalosan a RetuRO SGR részvénytársaság a betétdíjas visszaváltási rendszer bevezetésére. A RetuRo közölte, hivatalosan kérvényezte a Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti minisztériumtól a halasztást a zökkenőmentes végrehajtás érdekében.

Három hónapos halasztást kért a környezetvédelmi minisztériumtól, közölte a RetuRO az italcsomagolások visszaváltási rendszerének működtetésével megbízott részvénytársaság.

Kérését azzal indokolja, hogy biztosítani szeretnék „egy olyan projekt zökkenőmentes végrehajtását, amely ambiciózus és léptékében példa nélküli. A kérés a rendszer rendkívül összetett jellegéből adódik, amely különleges időkeretet igényel a megfelelő fejlesztéshez és teszteléshez, valamint az összes érintett fél zökkenőmentes integrációjának biztosításához” – áll a közleményükben.

Illusztráció | Fotó: Maszol

Mint ismert, november 30. lenne a határidő, amikortól – a környezetvédelmi tárca tájékoztatása szerint – Romániában működik majd Európa második legnagyobb betétdíjas visszaváltási rendszere, ami évi több mint hétmilliárd italcsomagolás – műanyag- és üvegpalackok, valamint fémdobozok – visszaváltását teszi lehetővé.

Eredetileg 2022 októberétől lépett volna életbe a betétdíjas rendszer a háromféle csomagolásra, de végül halasztották.

A tervek szerint ősz végétől a műanyag-, üveg- vagy fémcsomagolásban, azaz alumíniumdobozban értékesített, 100 ml és 3 liter közötti űrtartalmú csomagolások vásárlása esetén 50 banis kauciót kellene fizetni, és ezt a pénzt akkor kapja vissza a vásárló, amikor a csomagolást a kereskedőknél megnyitott gyűjtőpontok egyikéhez visszaviszi.

Az elszállítás kérdésén még csak gondolkodtak

A Maszolon korábban egy hosszabb cikkben is foglalkoztunk azzal, hogyan is fog majd működni a megbízott RetuRo vállalat szerint a műanyag, fém és üveg italcsomagolások beváltásának rendszere. A RetuRo lapunknak adott válaszaiból kitűnt, közel sem áll még készen a rendszer az indulásra, hiszen még csak elmélet létezett például arról, hogyan történik majd a kereskedők által összegyűjtött csomagolások elszállítása a RetuRo munkapontjaira, ahol a válogatásnak és csomagolásnak kell történnie. A szállítással kapcsolatban akkor azt válaszolták, fontolgatják a kiszervezését.

A RetuRo múlt héten, mindössze három hónappal az indulás előtt közölte, felhívást intézett a szállítási vállalatokhoz és várják a jelentkezéseket együttműködésre. A RetuRo honlapján iratkozhatnak az érdeklődő vállalatok egy kérdőív kitöltésével, közölték szeptember 8-án.

Szerdai közleményük szerint Gemma Webb, a RetuRO vezérigazgatója azt nyilatkozta, felmérték milyen tennivalók vannak még hátra ahhoz, hogy a rendszer működőképes legyen, és úgy találták, hogy „egy idő előtti elindítás veszélyeztetné a fogyasztók, a termelők és a kiskereskedők bizalmát, és a rendszert már a kezdetektől fogva aláásná”.

Problémák több szinten

A közleményben bővebben is kifejtik a határidő meghosszabbításának fő okait, eszerint több szinten is problémákba ütköztek a berendezések beállításától a regionális központok megfelelő helyszíneinek meghatározásáig.

Időbeli korlátokra is hivatkoznak: „a rendszer bevezetésére kijelölt időkeret három hónappal rövidebb volt, mint amit a RetuRO az akkreditációs dokumentációban eredetileg javasolt, ami a vártnál zsúfoltabb ütemtervet eredményezett”.

Illusztráció | Fotó: Maszol

Harmadik okként azt hozták fel, hogy a rendszer működésének megértéséhez szükséges alapvető ismeretek hiányoznak a népesség körében, így a „RetuRo nemcsak a rendszert fejleszti ki a semmiből, hanem felelős a kommunikációs és ismertető kampányért is, hogy minden résztvevő megismerje a betétdíjas visszaváltási rendszert”.

Úgy vélik, a meghosszabbítási kérelem jóváhagyása jelentősen csökkentené a rendszer előtt jelenleg álló kihívások hatásait, és biztosítaná a RetuRO számára a hatékony megvalósítás előfeltételeit, valamint a teszteléséhez szükséges időt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?