Megpróbálták eltenni láb alól Alekszej Navalnij korábbi közeli munkatársát

Profi és jól megtervezett volt a támadás, amelyet az orosz Leonyid Volkov, Alekszej Navalnij közeli munkatársa ellen követtek el kedden a litvániai Vilniusban – közölte csütörtökön a litván kormány válságközpontjának vezetője, jelentette a Reuters és az Agerpres a helyi médiára hivatkozva.

„Minél többet vizsgálódunk, annál világosabbá válik, hogy az akció profi és jól megtervezett volt” – mondta Vilmantas Vitkauskas a BNS hírügynökség szerint.

A Kreml csütörtökön nem kommentálta az incidenst. Gitanas Nauseda litván elnök szerdán azt mondta, hogy a támadás egyértelműen előre kitervelt volt, és hogy senki sem tart Vlagyimir Putyin orosz elnöktől Litvániában. A megjegyzésre vonatkozó kérdésre válaszolva Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, hogy Putyintól nem tartani kell, hanem „tisztelni és hallgatni rá”.

A vilniusi háza előtt elkövetett kalapácsos támadást követően a 43 éves Leonyid Volkov rövid időre kórházba került. Felesége, Anna Biriukova fotókat tett közzé a közösségi médiában, amelyeken férje sérülései láthatók, köztük egy monokli, egy vörös folt a homlokán és véres seb az egyik lábán.

Egy vilniusi kormányzati forrás az AFP-nek elmondta, hogy Volkovot szerda reggel hazaengedték, miután az orvosok megállapították, hogy „zúzódásokat szenvedett különböző testrészein és csonttörést az egyik kezén”. „A súlyosabb sérüléseket sikerült elkerülni” – közölte a forrás.

A támadás csaknem egy hónappal Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus halála után történt. Leonyid Volkov szintén ismert orosz ellenzéki személyiség, aki Navalnij kabinetjének korábbi vezetői közé tartozott, ugyanakkor szerinte is Vlagyimir Putyin orosz elnök a felelős Navalnij haláláért.

Kapcsolódók

Kimaradt?