Harmadik napja tömegek gyűlnek Navalnij sírjához

Oroszok százai álltak sorba vasárnap már a harmadik egymást követő napon a délkelet-moszkvai Boriszovo temetőben, hogy leróják kegyeletüket Alekszej Navalnij ellenzéki vezető előtt, akit pénteken temettek el, miután február 16-án hirtelen, tisztázatlan körülmények között elhunyt egy sarkvidéki börtöntelep területén – számol be az EFE alapján az Agerpres.

A napsütéses napot kihasználva több száz moszkvai gyűlt össze a temetőben, hogy lerója kegyeletét a disszidens előtt, akinek haláláért sok támogatója Vlagyimir Putyin elnököt tartja felelősnek. Még gyermekes családokat is lehetett látni a Boriszovói temető közelében sorban állni. „A sor percről percre nő” – írta a közösségi médiában Navalnij egyik támogatója.

A temetés napja | Fotó: képernyőmentésNavalnij sírját teljes egészében virágok borítják, amelyek már majdnem a sír végén lévő fakereszt magasságáig értek. Az emberek pedig nemcsak szegfűt és rózsát, hanem plakátokat, játékokat és más tárgyakat is hoznak. A jelenlévők elmondták, hogy mind szombaton, mind vasárnap csökkent a rendőri jelenlét, és a rendfenntartó erők az elmúlt két napban nem követtek el túlkapásokat vagy letartóztatásokat Moszkvában.

Alekszej Navalnij támogatói vizsgálatot indítottak az északi sarkkörön túli Jamalo-Nyenyec Autonóm Körzetben található börtönben bekövetkezett halálának körülményei miatt. Vlagyimir Putyin orosz elnök a választási kampány közepette nem kommentálta a Kreml első számú ellenségének halálát. Putyin soha nem említette Navalnij  nevét a nyilvánosság előtt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?