Megoldódik Györgyfalva vízellátása, az RMDSZ javaslatára új vízvezeték épül
A Kolozs megyei Györgyfalva ivóvízellátására biztosít az RMDSZ javaslatára 3 millió lejt a kormány. Az összeget a tartalékalapból utalják ki, és egy új vízcső beszerelését fedezi. Mint ismeretes, július közepén a román hadsereg egyik üzemanyagszállító járműve felborult Apahida és Bányabükk között a kolozsvári terelőúton, és a teherautóból mintegy 8 tonna gázolaj ömlött ki a Györgyfalvát ellátó víztározó mellett. Az üzemanyag beszivárgott a víztartályba és a vezetékrendszerbe is, emiatt pedig a település jelentős részén le kellett állítani a szolgáltatást.
Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes a legutóbbi iskolakezdéskor azt mondta a helyieknek, hogy az RMDSZ megoldást keres Györgyfalva problémájára, ugyanis július közepén, egy közúti baleset nyomán nyolc tonna kőolaj került a talajvízbe és szennyezte be a vízellátó rendszert. Mivel az azóta elvégzett tisztító munkálatok után sem vált ihatóvá a vezetékes víz, szükséges egy az új vízellátórendszer kialakítása.
„Ez ma az első lépés, hisz az okozott kár elhárítására további kormányzati segítségre lesz szükség. Az életminőség javítását más eszközökkel is támogatjuk ugyanakkor: a település 22,5 millió lejt kap az RMDSZ által kezdeményezett Anghel Saligny közművesítési programból a csatornarendszer kiépítésére, és dolgozunk azon is, hogy megújuljon és kibővüljön az iskola” – tette hozzá Kelemen Hunor.
Az RMDSZ közleménye által idézett Cseke Attila fejlesztési miniszter azt mondta: „az RMDSZ arra vállalkozott, hogy az alapvető közszolgáltatások biztosításán dolgozik a kormányban. Az ivóvíz nem luxus, mindenkinek joga van ahhoz, hogy egy olyan településen éljen, ahol ez adott. A közművesítési programon keresztül eljuttatjuk a közszolgáltatásokat oda, ahol ez eddig gondot okozott, a mai döntéssel pedig megoldottunk egy újabb, hasonló gondot Kolozs megyében, Györgyfalván.”
Az új, 8550 méter hosszú vízcső Seregélyes faluból Györgyfalváig vezetné el az ivóvizet, biztosítva ezáltal a györgyfalviak 218 köbméteres napi szükségletét. A 3 millió lejt a fejlesztési minisztérium javaslatára a tartalékalapból utalja ki a kormány a helyi önkormányzatnak.
CSAK SAJÁT