Megnyílt két nagyváros karácsonyi vására pénteken (VIDEÓ)

Péntek este több ezer látogató jelenlétében megnyitott a karácsonyi vásár két nagyvárosban is: Nagyszebenben és Craiován, melyek híresek a különleges karácsonyi vásáraikról. A craiovait már többször is a legjobbak közé sorolták, idén az önkormányzat tűzijátékot is szervezett egyéb újdonságok mellett. A látogatók égők ezreit, feldíszített karácsonyfákat és látványos fényjátékot láthattak. Több ezer látogató volt Nagyszeben központi terein is, ahol az ország legrégebben megrendezett vásárát nyitották meg. A szervezők idén először indítanak karácsonyi buszjáratot, amivel a fővárosból szállítják oda a karácsonyi vásár szerelmeseit.

A nagyszebeni és craiovai karácsonyi vásárokat péntek este nyitották meg, amikor is a belvárosban felkapcsolták az ünnepi világítást. A turisták ezrei élvezték a fényjátékot, Craiován az önkormányzat tűzijátékot is szervezett, a jelenlévők, köztük sok gyermek nagy örömére, számolt be a News.ro. Láthatták a Mikulás repülő szánját, fényvetítést a Közigazgatási Palotán, tűzijátékot és videomappinget, valamint rajzfilmfigurák felvonulását is. „A négyszer Európa legjobbjai között díjazott Craiovai Karácsonyi Vásár idén nagyobb, mint valaha, és új, egyedi elemei is vannak, ezek közül több egyedi Románia-szinten” –mondták a szervezők.



A január 5-ig nyitva tartó vásár a szervezők szerint a Szépség és a Szörnyeteg elvarázsolt országát, Mikulásfalva vidámságát, a hagyományos román karácsonyt és a hihetetlen Galaktikus karácsonyt idézi meg.

Több ezer látogató volt Nagyszeben központi terein is, ahol az ország legrégebb óta megrendezett vásárát nyitották meg, ami itt is január 5-ig tart nyitva.

Fotó forrása: Ora de SibiuFotó forrása: Ora de Sibiu

A Nagyszebeni Karácsonyi Vásár szervezői idén először indítanak Nagyszebeni Karácsonyi Buszjáratot, amely az Olt völgyén keresztül Bukarestből Nagyszebenbe szállítja a karácsony szerelmeseit. A buszok december első két hétvégéjén indulnak Bukarestből. A nagyszebeni vásárt webkamerán keresztül is lehet nézni. 

Néhány nappal nyitás előtt | Fotó forrása: Targul de Craciun din Sibiu/FacebookNéhány nappal nyitás előtt | Fotó forrása: Targul de Craciun din Sibiu/Facebook

(Nyitókép forrása: Targul de Craciun din Sibiu/Facebook)

Kapcsolódók

Kimaradt?