Idén is az Untold szervezi a kolozsvári karácsonyi vásárt

Ebben az évben is az Untold fesztivált szervező vállalat felel majd az ünnepi hangulatért a kincses városban.

Két karácsonyi vásár is várja majd a hangolódni vágyókat Kolozsváron: a hagyományos főtéri ünnepség mellett a Horia Demina Sportcsarnok előtti téren is berendeznek egy igazi kis téli csodavilágot, ebben az évben pedig mindkét helyszínért az Untoldot szervező vállalat felel, akik csillogást, színt, varázslatot, ízeket és izgalmat ígérnek.

Megérkezett a kincses város karácsonyfája, amely hamarosan ünnepi fényekkel ragyogja be a teret. ????????A karácsonyi vásár...

Közzétette: Maszol.ro – 2024. november 7., csütörtök

Elsőként Kolozsvár főtérét borítja majd be a csillogás: november 22-én nyílnak meg a kapuk, s mint ismeretes, a karácsonyfa is megérkezett már. A Horia Demian Sportcsarnok előtt december 1-jén gyúlnak majd fel a fények, a szervezők pedig mindkét helyszínre színházi előadásokat, kóruskoncerteket, gyerekprogramokat, Mikulásvárást és még számos különlegességet ígérnek.

Lesz egy óriáskerék, amely országszinten egyedülálló fényjátékkal várja majd a látogatókat, emellett az érdeklődők kipróbálhatnak egy úgynevezett VR-szánt is, amely a Lappföldre, a Mikulás házába „repíti” az utasokat. A házikót természetesen a „valóságban” is felépítik majd a téren, ahol bárki készíthet közös képet a télapóval. Természetesen a jégpálya és a körhinta sem maradhat el, emellett számos műhelymunka és interaktív foglalkozás is helyet kapott a programban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?