Mégis újratárgyalják Gheorghe Ursu kínvallatóinak ügyét

Újratárgyalják a kommunistaellenes, volt politikai fogoly, Gheorghe Ursu meggyilkolásának ügyét, miután a legfelsőbb bíróság elfogadta a fia, Andrei Ursu és a főügyészség által benyújtott rendkívüli felülvizsgálati kérelmet, olvasható a bíróság portálján.

A felülvizsgálati kérelemben az ügyészek rámutattak, hogy a felmentéskor nem volt ismert minden tény és körülmény.

„Az ügyészek úgy vélték, hogy olyan új tények és körülmények merültek fel, amelyeket az ügy eldöntésekor nem vettek figyelembe, és amelyek a meghozott ítélettel szöges ellentétben álló megoldáshoz vezethetnek, ezért kérték a Bukaresti Fellebbviteli Bíróságot, hogy adjon helyt a felülvizsgálati kérelemnek, semmisítse meg a megtámadott ítéletet, és a perújítás során két vádlottat ítéljen el, a harmadik – a tárgyalás során elhunyt – vádlottal szemben pedig szüntesse meg a büntetőeljárást embertelen bánásmód bűntette miatt” – idézi a főügyészség közleményét a G4Media.
Kínvallatásnak vetették alá Gheorghe Ursu volt politikai foglyot | Fotó: Andrei Ursu Facebook oldala

Mint megírtuk, a legfelsőbb bíróság tavaly július 27-én jogerősen felmentette az embertelen bánásmód vádja alól a Securitate két tartalékos tisztjét, Marin Pîrvulescut és Vasile Hodişt, akik a katonai ügyészség szerint kínvallatásnak vetették alá Gheorghe Ursu volt politikai foglyot. A bíróság akkor elutasította Gheorghe Ursu fia, Andrei Ursu fellebbezését, és jogerőre emelte a bukaresti ítélőtábla 2019 októberében kihirdetett felmentő ítéletét. A legfőbb ügyészség 2023 októberében kérelmezte a felmentő ítélet felülvizsgálatát, olyan új tényekre és körülményekre hivatkozva, amelyek a vádhatóság szerint az ítélethozatalkor nem voltak ismertek.

Rámutattak, hogy szeptember 19-én, majd október 26-án a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) több dokumentumot is küldött az ügyészségnek az új tények és körülmények megértését segítő releváns adatokkal, információkkal és technikai részletekkel.

Az ügyészség október 20-án kapta meg a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) és a Nicolae Iorga Történettudományi Intézet által közösen összeállított dokumentációt, amelyhez egy összefoglaló anyagot is csatoltak a Romániában 1980 és 1989 között elkövetett emberi jogi jogsértésekről.

Az ezekben fellelhető információk a bíróság által korábban megállapítottól teljesen eltérő tényállást igazolnak, ezek figyelembevételével „homlokegyenest ellentétes tartalmú ítélet" születhet – írták akkori közleményükben a legfőbb ügyészség képviselői, kérve a felülvizsgálati kérelmük befogadását, az ítélet megsemmisítését, a per újratárgyalását és a még életben levő két vádlott elítélését embertelen bánásmód bűntette miatt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?