banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Megalakulásának 30. évfordulóját ünnepelte a Nagyenyedi Máltai Szeretetszolgálat 

Megható ünnepség keretében, hazai és külföldi vendégek körében ünnepelte szombaton a Nagyenyedi Máltai Szeretetszolgálat fennállásának három évtizedét és felavatták a felújított székházat is. Az eseményt a szeretetszolgálat rangos vezetői tisztelték meg jelenlétükkel, akik Fari Palkó Ilonának, a szervezet enyedi vezetőjének rangos elismerést nyújtottak át. 

A jubileumra való készülődés voltaképp már napra pontosan azelőtt egy hónappal, április 20-án elkezdődött, amikor Fari Palkó Ilona, az Őrhegy aljában-önképzőköri estek meghívottjaként retrospektív jellegű előadást tartott a Bethlen Gábor Kollégiumban az általa irányított enyedi szeretetszolgálatról. Ekkor indította el azt a sorozatot, amellyel minden nap egy-egy év kiemelkedő eseményeinek fotóiból készült válogatást posztolt a Facebookon. 

A szombati esemény első helyszíne a szeretetszolgálat frissen felújított enyedi székháza volt, amelyet a helyi önkormányzat és a szeretetszolgálat közös európai uniós projektje révén sikerült megvalósítani. 

Az ünnepség nagyszámú érdeklődő jelenlétében zajlott. Elsőként a szatmárnémeti máltais ifjak egy alkalomhoz illő énekkel köszöntötték az egybegyűlteket és az enyedieknek egy jelképes ajándékot adtak át.  

Lőrincz Helga alpolgármester, aki az eseményt mindvégig három nyelven, magyarul, románul és németül konferálta, országos szinten is elismert jó példának nevezte azt az együttműködést, amely a szeretetszolgálat és az önkormányzat között valósult meg. „Megmutattuk, hogyan lehet összefogni úgy, hogy az mindenkinek hasznává váljon és amelynek eredményeképp itt egy 21. századhoz méltó szociális háló jött létre”- hangsúlyozta.  

Dénes Mihály, a Máltai Szeretetszolgálat romániai elnöke, elismerő szavakkal illette a nagyenyedi törekvéseket és megköszönte a támogatók hozzájárulását. 

Oana Badea, Nagyenyed polgármestere elmondta: amikor megtalálták a pályázati kiírást, azonnal meglátták benne a lehetőséget, amelyet végül – a „Hagyomány a minőségben” máltais jeligéhez méltó módon – kiválóan sikerült véghezvinni, sok munkával és odaadással. Liviu Florea városgazda, önkormányzati projektfelelős kiemelte: az új székház és a benne megvalósuló tevékenységek „visszaadják sok ember reményét, mert valós szükségleteket elégítenek ki”. Pünkösti  Zsolt, a projekt máltai felelőse, a székházban megvalósuló szociális szolgáltatásokat ismertette tömören. 

Id. Lőrincz Zoltán nyugalmazott református lelkipásztor, a kedvezményezettek nevében köszönte meg a szeretetszolgálat nagyívű kezdeményezését és egy általa készített, a máltai címert ábrázoló plakettet nyújtott át Fari Ilonának, majd rövid áldást mondott. Veres Stelian, a Máltai Szeretetszolgálat lelki vezetője, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség gazdasági vezetője, felszentelte az épületet. 

Az ünnepség a nemrégiben felújított Árpád-házi Szent Erzsébet római katolikus plébániatemplomban folytatódott, a misét Veres Stelian valamint Tatár Zoltán krasznabélteki és Szász János nagyenyedi plébánosok celebrálták. Köszöntőbeszédet és méltatást mondott Puskás Bálint, a Máltai Szeretetszolgálat tiszteletbeli elnöke, aki Dénes Mihály elnökkel és gróf Kálnoky Tiborral, a Máltai Lovagrend romániai elnökével egyetemben átadták Fari Palkó Ilonának az Order pro Merito Melitensi-díjat, a lovagrend legmagasabb kitüntetését, amelyet egy aktív tag kaphat.

Puskás Bálint a Maszol kérdésére elmondta: a díjat kizárólag Róma adja, az illető lovagrendek javaslatára, komoly indoklás kíséretében, jelenleg Romániában csak hat személy rendelkezik ezzel.  Fari Palkó Ilona 2010-től a romániai Máltai Lovagrend tizenkilenc tagja közé tartozik és viseli a máltai dáma címet, 2022-ben pedig letette az engedelmességi esküt és ezáltal a lovagrend második osztályába került (a harmadik, legmagasabb osztályának nincs képviselője az országban). 

Az ünnepelt mélyen meghatódva vette át a díjat, sejtelme sem volt róla. „Nem azért dolgoztam 30 éven át, hogy kitüntetést kapjak, hanem azért, mert úgy diktálta a lelkiismeretem. Engem a temesvári Bárány-házaspár fertőzött meg a Máltai Szeretetszolgálat szellemével. A nulláról indultunk, de a Jóisten mindig velünk volt és olyan emberekkel, akik bíztak bennünk és egy olyan közösséggel, mint amilyen az enyedi máltaisok, sikerült”- vallotta Fari Ilona. 

Az ünnepeltnek Răzvan Costea kolozsvári képzőművész egy ólomüvegből készült, a szeretetszolgálat címerét jelképező alkotást nyújtott át. 

A jubileum harmadik helyszíne a Bethlen Gábor Kollégium díszterme volt, ahol a fennkölt hangulatot Bajkó Tímea tizenegyedikes képzős diáklány éneke teremtette meg.  

Üdvözlő beszédében Lőrincz Helga alpolgármester kihangsúlyozta: „Isten hívására és az ő segítségével együtt ünnepeljük azt, hogy 30 évvel ezelőtt egy nagyon lelkes csapat Fari Palkó Ilona mögé és mellé sorakozott és egy olyan szeretetteljes munkát valósított meg azóta, amelyet ennél jobban nehezen lehet elképzelni. Alig ismerek valakit, aki ilyen sokáig kitartott volna, ez Isten akarata, több évtizedes munkájának megkoronázása pedig az új székház, amelyről Puskás Bálint elnök úr azt mondta, hogy az ország legszebb máltai székháza”. 

Szőcs Ildikó igazgató kiemelte: „Ez a kollégium hat éven keresztül adott otthont és tudást Fari Ilonának, minden bizonnyal az iskola szellemisége is hozzájárult ahhoz, hogy majd hivatásává vált az önkéntesség. Bízom abban, hogy a  kollégium és a szeretetszolgálat sok közös eddigi tevékenysége azt eredményezi, hogy a következő generációk átveszik mindazokat az értékeket, amelyekre alapozni lehet és amelyek a folytonosságot biztosítják. 

Peter Waingaerten, a németországi Hasselroth Máltai Szeretetszolgálat vezetője felelevenítette a nagyenyediekkel kialakított, 29 évre visszatekintő kapcsolat fontosságát, amely a kölcsönös tiszteletre épül. „Figyelünk egymásra, sokat tanultunk egymástól, a szeretet összekapcsolt és erős barátság alakult ki köztünk. Amikor Enyeden leszállunk az autópályáról, mintha hazaérkeznénk. Mi, hasselrothiak, nagyon hálásak vagyunk a sok szeretetért, amit tőletek kaptunk és ezentúl is tovább haladunk ezen az úton” – mondta a vendég, majd átnyújtotta azt a kis könyvecskét, amelyet erre az alkalomra készítettek a közös emlékekből illetve azt a pénzösszeget, amelyet egy karitatív összejövetelen az enyedi évfordulóra gyűjtöttek. 

Fari Palkó Ilona, a rászorulók nevében, megköszönte az adományt és a három évtized alatt kapott, bárhonnan érkező támogatást: „Úgy tekintek vissza az elmúlt 30 év önkéntes szolgálatára, hogy mi csak eszközök voltunk Isten kezében az ő céljai megvalósítására. Előttünk van a szegény gyermekek mosolya, az idősek köszönetei, kézfogásai, ezek a pillanatok a lelkek találkozásáról szólnak”- mondta. 

Az egybegyűltek kegyelettel megemlékeztek  az elhunyt máltai tagokról, Kovács Kinga tanárnő felolvasta mindannyiuk nevét, majd közös imádság hangzott el.  

Ezt követően Fari Ilona bejelentette, hogy átadja a fiataloknak a szeretetszolgálat vezetését, abban reménykedve, hogy az új szociális otthon nem csak a szolgáltatások, hanem a szeretet székhelye is lesz. „Ez nem lemondás, hanem mindössze átadás részemről, hiszen soha sem szegném meg a máltai dámaként tett fogadalmam” – hangsúlyozta, majd oklevéllel tüntette ki a legtevékenyebb tagokat.  

Az ünnepség a Bethlen-kollégium Szabó Zsombor által vezényelt kórusának illetve a gyomaendrődi mazsorettek fellépésével, majd az azt követő szeretetvendégséggel ért véget. A polgármesteri hivatal előtt nagy méretű pannókat állítottak ki, amelyeken a harminc év legemlékezetesebb eseményeiből készült fotóválogatás tekinthető meg. 

Arról, hogyan tekint a Nagyenyedi Máltai Szeretetszolgálat jövőjére, Fari Palkó Ilona a következőket nyilatkozta a Maszolnak: „Én abban reménykedek, hogy azok, akik a nyomunkba lépnek, ugyanazzal a szeretettel dolgoznak majd, mint mi. De a társadalom annyira megváltozott, a világ önző és pénzcentrikus lett, az emberek időhiányban szenvednek, nehéz lesz ezekkel a dolgokkal összeegyeztetni az önkéntességet”. 

 Pünkösti  Zsolt, aki a máltai részről a projekt koordinátora, az új székházat és annak jövőbeli szolgáltatásait ismertette a Maszollal. Megtudtuk, hogy a 2017-ben leadott  projekt összköltségvetése közel 3,7 millió lej, ebből 3,5 millió lej vissza nem térítendő uniós támogatásból származik. Nagyenyed önkormányzata 2 millióval, a szeretetszolgálat pedig 1,7 millióval gazdálkodik.  

A költségvetésből két épületet sikerült felújítani, az egyik egy régi óvoda az Alsó-Porond (Simion Bărnuțiu) utcában, ahol az idősek nappali gondozása, foglalkoztatása fog megvalósulni, a másik ingatlan pedig a szombaton felavatott székház, ahol szociális kantin létesül és ugyanitt lesz az otthoni idősgondozás centruma is. 

Pünkösti elmondta: a szociális kantin naponta száz embert lesz képes kiszolgálni, egyszerre körülbelül negyven főt lehet asztalhoz ültetni. A pályázat része egy gépjármű vásárlása is, amellyel az otthoni ellátást lehet biztosítani. Első körben alapszintű gondozásról van szó, bevásárolni, számlákat kifizetni segítenek az időseknek. Az önkormányzattal való partnerség komplementer: a nappali idősgondozás az előbbinél, a kantin rész pedig a szeretetszolgálatnál lesz. A lényeg az, hogy a kettő együtt teljesen integrált szolgáltatáscsomagot tud nyújtani, megvalósul az a teljes ellátás, amire egy idős embernek szüksége van. A két intézménynek lesz egy szakmai csapata, aki majd kiválasztja, kik azok a 65 év fölötti személyek, akik a projekt kedvezményezettjei lehetnek, a szelekciónál az anyagi és az egészségügyi helyzet mellett a szociális támogatottság is mérvadó szempont lesz, azaz megvizsgálják azt is, ki az, akinek nincs senkije, akire támaszkodhat. 

Arra a kérdésre, hogy mennyire lesz fenntartható a projekt, Pünkösti  Zsolt a következőket válaszolta: „Nem lesz könnyű, mert az állam központi forrásból legtöbb húsz százalékkal járulhat hozzá a költségekhez. Helyi pénzeket be lehet vonni korlátlanul, de mint tudjuk, beruházásokra is kell jusson, egy kisvárosnak pedig korlátoltak a lehetőségei. Önkénteseket be lehet vonni természetesen, de a törvény szakképesített szakács és szociális munkás alkalmazására kötelez, ami további költségeket von maga után, de mi bizakodóak vagyunk, több konkrét ötletünk van a megoldásra”- mondta a projektfelelős. 

A Nagyenyedi Máltai Szeretetszolgálat felújított székházában az alagsorban került berendezésre a konyharész, a következő szinten az otthoni idősgondozás megvalósításához szükséges terek kaptak helyet, itt található a nagyterem is, a legfelső szinten pedig irodák vannak. A konyhától az adminisztrációs zónáig, mindent ultramodern eszközökkel szereltek fel, az épületet fotovoltaikus elemekkel és lifttel látták el és automatizált vaskapu is lesz, mindez megkönnyíti majd az idősek mozgását a székházban.  

Kapcsolódók

Kimaradt?