Másodszor is lezárná a Bibi-korszakot az izraeli ellenzék
Alapjaiban rendezheti át az izraeli belpolitikát két politikai rivális és volt miniszterelnök szövetsége a soron következő parlamenti választások előtt. Naftali Bennett és Jaír Lapid öt éve egyszer már megpróbálta lezárni a Netanjahu-korszakot, de Bibi alig másfél év után visszatért a hatalomba.
„A gyermekeink érdekében állunk itt együtt, Izrael államnak irányt kell váltania” – ezekkel a szavakkal jelentette be a centrista Jaír Lapid összefogását az ultraortodox Naftali Bennettel a várhatóan októberben sorra kerülő választásokra. A Jes Atíd (Van Jövő) és a Bennett 2026 párt egyesüléséből létrejött Együtt szövetség listavezetője Bennett lesz. Célja: növelni az ellenzék esélyeit a 2009 óta kisebb megszakítással regnáló Benjámin Netanjahu hatalmának megdöntésére.

„Egységünk üzenetet küld Izrael egész népének: a megosztottság kora véget ért. Elérkezett az újjáépítés kora” – bizonygatta Bennett a közös lista bejelentésére összehívott sajtótájékoztatón, vasárnap este. A két politikus kijelentette, hogy kizárólag cionista ellenzéki pártokkal alakítanának kormányt, és elutasítják az arab pártokkal való koalíciót.
A magyar példa
Az elmúlt hónapokban mind Jaír Lapid, mind Naftali Bennett számos kérdésben szögesen ellentétes álláspontot képviselt – „meglehetős meggyőződéssel” a Háárec szerint – azzal, amit vasárnap, az új koalíció bejelentésekor. Bennett és Lapid nemrégiben még azt a benyomást keltette, hogy nem lehetséges a fúzió a közelgő választások előtt – egészen addig, amíg a valóság rá nem kényszerítette őket – mutatott rá a baloldali újság. A Jerusalem Post egyébként úgy tudja, hogy a szövetséget alig egy nappal korábban, szombaton ütötték nyélbe.
Jaír Lapid az április 12-i magyarországi választásokat hozta példaként: szerinte a budapesti ellenzék azért győzött, mert az emberek hittek a változásban, és egy jelölt mögé sorakoztak fel.

A Jes Atíd az izraeli ellenzék legnagyobb pártja, illetve 24 képviselővel a második legnagyobb frakciót adja a Kneszetben a Likud után, azonban jelentősen meggyengült a 2022-es választások óta. A legfrissebb közvélemény-kutatásokban Bennett pártja áll az élen, fej-fej mellett a Netanjahu által vezetett Likuddal. A két párt 21-25 mandátumra számíthat. A harmadik helyen, enyhén lemaradva Gadi Eisenkot volt vezérkari főnök tavaly ősszel létrehozott, Yashar! (magyarul: becsületes, igaz) nevű pártja áll, míg a Jes Atíd mindössze hat-hét képviselői helyet szerezhet. A jelenlegi kormánykoalíció öt pártja együtt 50 mandátumra számíthat a 120 fős izraeli törvényhozásban.
Ismerős történet
Az 54 éves egykori kommandós és tech-vállalkozó Bennettnek, valamint a 62 éves egykori tévés műsorvezető Lapidnak már van közös politikai múltja. 2021 júniusában együttes erővel száműzték a hatalomból Netanjahut, egy már akkor is rekord hosszúságú, 12 éves miniszterelnöki megbízatás végén. A megalakuló Bennett-kormány azonban törékeny, mindössze egyfős parlamenti többségre támaszkodott. Ráadásul a baloldali, centrista, jobboldali és arab tömörüléseket is felvonultató „szivárványkoalíciót” Netanjahu eltávolításának vágyán túl nem sok minden kötötte össze.
Az összefogás Bennett szavazóit is megosztotta. (Miniszterelnöksége idején a Jamina pártot vezette.) Egy év után a kormányfői tisztséget Lapid vette át, Bennett pedig csendben visszavonult a politikától. Tavaly áprilisban tért vissza, és bejegyeztette új pártját.
Az első „Bennett-Lapid kísérlet” másfél év után megágyazott minden idők legjobboldalibb izraeli kormányának, illetve megteremtve a gyakran Bibinek becézett Netanjahu visszatérésének. A 2022. novemberi választások után az akkor 72 éves Netanjahu megkezdte hatodik miniszterelnöki ciklusát. A kormányzásban – a Likud mellett – résztvevő négy kisebb párt magát a világi, liberális izraeli társadalommal szemben pozícionáló, szélsőjobboldali nacionalista vagy ultraortodox vallásos alakulat.
Netanjahu ellen, de jobbra is üzennek
A korábbi tapasztalatok alapján a két egykori rivális/szövetséges a politikai koalíciónál szorosabb kötelék mellett döntött, és elhatározták a két párt egyesítését.
Másfelől úgy látják, hogy újabb négy év Netanjahu-kormányzás után több dologban értenek egyet, mint amennyiben különbözik a véleményük. Az egyik közös pont az ultraortodox közösségek hadkötelezettség-mentességének megszüntetése. Izraelben ez nem pusztán jogi, hanem identitásbeli kérdés is, ami a 2023 óta tartó háború kontextusában jelentős átalakuláson ment át. A hadsereg túlterheltsége és a magas veszteségek miatt a téma egyszerre kelt indulatokat a liberálisok Lapid és a jobboldali, vallásos hátterű Bennett támogatói körében. A kérdés rendezése ráadásul kivenne egy politikai fegyvert a radikálisok potenciális partnerei kezéből. Benjámin Netanjahu egyebek mellett az ultraortodox fiataloknak biztosított katonai mentesség megújításával biztosította be a Likud számára a vallásos nacionalista pártok támogatását a Kneszetben. Kimondatlanul, de szintén Netanjahu ellen irányulna az a kezdeményezés, amely a miniszterelnökök megbízatását nyolc évben maximálná. (Az izraeli ellenzék ebben ugyancsak az áprilisi magyarországi választások győztesét másolja.)

Bennett arra is ígéretet tett, hogy az általa vezetett új kormány első napján állami vizsgálóbizottságot állítanak fel az október 7-i mészárlás kivizsgálására, „hogy igazságot szolgáltassunk a családoknak és választ adjunk Izrael egész népének”. Egyúttal kijelentette: az új kormány megalakításakor nem működnek együtt arab vagy ultraortodox zsidó (haredi) pártokkal. Ugyanebbe az irányba mutat az a bejelentés is, miszerint a jövendő Bennett-kormány előmozdítja majd az azonos neműek házasságát, valamint a polgári anyakönyvezést. (Izraelben csakis egyházi hatóságok állítanak ki házasságlevelet, ami oda vezet például, hogy zsidó nem zsidóval nem tud összeházasodni.)
Bennett azt is tisztázta, hogy miközben megerősítik „a befogadó, nyitott judaizmust, kényszer nélkül”, az ország földjéből „egyetlen centimétert sem adunk át az ellenségnek”. Ezekkel a kijelentésekkel a kormányoldal támadásainak igyekeztek elejét venni – eredménytelenül.
Üdvözlés és uszítás
Az ellenzéki pártok vezetői üdvözölték Lapid és Bennett döntését, Gadi Eisenkot pedig lapértesülés szerint jelezte, hogy összehívná az ellenzéki pártok vezetőit egy közös stratégia kidolgozása érdekében. Bennett és Lapid maga is nyitva hagyta az ajtót a Yashar! Előtt, azonban a The Times of Israel úgy tudja, az egykori vezérkari főnök egy szélesebb „cionista többség” kialakításában lenne érdekelt, amelyben szerepet kapna Avigdor Liberman Izrael a Hazánk és Jaír Golan Demokraták pártja is. Nem szerepel a meghívottak között Benny Gantz Kék-Fehér pártja – Eisenkot egykori szövetségese –, aki nem zárja ki a részvételt egy Netanjahu vezette kormányban sem.
Netanjahu miniszterei élesen elítélték az egyesülést, felidézve Bennett és Lapid előző koalícióját az Egyesült Arab Listával (Raam). A Likud Telegram-csatornáján közzétettek egy mesterséges intelligenciával generált képet, amelyen a vezetője, Manszúr Abbász vezet egy autót, Bennett és Lapid pedig a hátsó ülésen látható gyermekként. „Együtt sem változik semmi” – írták az új szövetség nevére utalva. A párt innovációs, tudományos és technológiai minisztere, Gila Gamliel „a baloldali Bennettről” írt, aki részükről „ossza meg a baloldal szavazatait, ahogy jónak látja”.

Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter szintén provokáló, AI-generált képet osztott meg az X-en, amelyen Abbász éppen Bennett és Lapid esküvőjét vezeti. „A Bennett–Lapid–Muszlim Testvériség szövetség visszatért, hogy eladja az országot az iszlamista mozgalomnak. Bennett szélsőbaloldali volt és marad" – írta.
Becálel Szmotrics pénzügyminiszter, a Vallásos Cionista Párt vezetője „az Abbász-szolgák szövetségének” nevezte az Együtt koalíciót, és közzétett egy képet, amelyen a két volt miniszterelnök koalíciós megállapodást ír alá 2021-ben Abbásszal.
CSAK SAJÁT