Már szeptemberben elnököt választhatunk, értesülések szerint megegyeztek a koalíciós pártok 

Értesülések szerint megegyezett a két koalíciós párt arról, hogy gyorsan megszavazzák a parlamentben azt az RMDSZ által kezdeményezett törvénymódosító javaslatot, amely lehetővé tenné, hogy már a hivatalban lévő államfő mandátumának lejárta előtt kilencven nappal megrendezhessék az elnökválasztást.

Már szeptemberben megválaszthatjuk Románia új elnökét, amennyiben átmegy a törvényhozáson a választásokat szabályozó jogszabály módosítása. Az Adevărul úgy tudja, ennek nem lesz akadálya, mivel egyezség született a kérdésben a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok között. 

A koalíciós pártok hétfő esti egyeztetésén a választások összevonásáról is tárgyaltak. A liberálisok - akárcsak az RMDSZ - azonos időpontban rendeznék az önkormányzati megnrettetést és az elnökválasztások első fordulóját. Elemzők szerint ez a megoldás azoknak a pártoknak kedvezne, amelyeknek sok polgármestere van, akik az államfői pozícióról szóló versenyre is mozgósítani tudnák a voksolókat. Ebben az esetben valószínűleg a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje járna a legkevésbé jól, mivel az AUR képviselete rendkívül gyenge az önkormányzatokban. 

Már szeptemberben kiderülhet, ki lesz Klaus Iohannis utódja Fotó: Klaus Iohannis Facebook oldala

A hatályos törvény szerint az elnöki mandátum lejárta előtti hónapban kell megszervezni a választásokat. Miután Klaus Iohannis mandátuma december 21-én jár le, novemberre kellene kitűzni a megmérettetést. Ezen módosítana az RMDSZ úgy, hogy már 90 nappal a mandátum lejárta előtt sor kerülhessen a választásra. A szövetség indoklása szerint a megválasztott államfőnek így több idő állna a rendelkezésére a feladatra való felkészülésre.

A hétfői egyeztetések után olyan hírek érkeztek, hogy a szociáldemokraták ellenzik az összevonást. A csütörtöki sajtóinformációk szerint mégis megtörtént az egyezség, mindkét koalíciós párt megszavazza az elnökválasztás korábban történő megrendezéséhez szükséges törvénymódosítást. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?