FRISSÍTVE – Beismerő vallomást tett a Molnár Beáta meggyilkolásával gyanúsított Boné Ferenc, vádat emeltek ellene

FRISSÍTVE: A péntekre virradó éjszaka rendőri kísérettel megérkezett Kolozsvárra Boné Ferenc, akit Molnár Beáta meggyilkolásával gyanúsítanak, és akit csütörtök este fogtak el Nagyváradon, egy használaton kívüli tehervagonban. FRISSÍTVE: Boné kihallgatása öt órán keresztül tartott Kolozsváron, aminek a végén beismerte a gyilkosságot. FRISSÍTÉS 2.: Az ügyészség szerint súlyosan bántalmazta barátnőjét; vádat emeltek ellene.

Az ügyészek ki is hallgatták a 43 éves, aradi származású volt egyetemi oktatót, aki a gyanú szerint megölte barátnőjét, a holttestét pedig elrejtette egy bozótos területen a Kolozsvár és Nagyvárad közötti országút mentén, egy használatlanul álló benzinkút közelében.

A cluj24.ro portál szerint a rendőrök, miután a férfi az ötórás kihallgatás során beismerte tettét, péntek reggel őrizetbe vették Bonét, kora délután pedig a kolozsvári ügyészség elrendelte a 30 napos előzetes letartóztatását. Immár nem gyanúsítottként, hanem vádlottként kezelik.

Köztiszteletnek örvendett az áldozat

A 30 éves Molnár Beáta a kolozsvári magyar közélet ismert – és köztiszteletnek örvendő – személyisége volt, a Sapientia-egyetem kolozsvári karán előadóként dolgozott, éppen ott, ahonnan Bonét két évvel ezelőtt eltanácsolták szintén agresszív viselkedése miatt. A volt tanár ugyanis brutálisan bántalmazta a nyílt utcán akkori barátnőjét, amiért egy éves és három hónapos börtönbüntetést kapott, aminek a végrehajtását felfüggesztették. A szóbeszéd szerint Bonénak nem az volt az első kontrollálatlan viselkedése, hanem korábbi kapcsolataiban is erőszakra ragadtatta el magát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A rokonok és ismerősök azután kezdtek aggódni, hogy az újabban egy párt alkotó Boné és Molnár a múlt hétvégén állítólag túrázni indult, de a marosvásárhelyi származású nő szombat óta nem adott életjelt magáról. A férfi előéletét ismerve, a hozzátartozók, a legrosszabbra is gondolva, értesítették a rendőrséget – a hatóság kedden kezdte el kerestetni Beátát.

Holttestét szerdán találták meg a Bihar megyei Nagybáród község területén, s a rendőrség megállapította, hogy az eltűntként nyilvántartott nő az áldozat, az ügyészség pedig megerősítette, hogy meggyilkolták, az elkövetéssel pedig barátját gyanúsították meg, aki ellen országos körözést adtak ki. A férfit végül Nagyváradon fogták el: autóját a váradvelencei vasútállomás közelében, őt magát pedig egy vasúti kocsiban találták meg.

Az eset kapcsán az MTI megemlíti: a közösségi médiában az elmúlt napokban számtalan írás látott napvilágot arról, hogy megfelelő ítélet született-e a gyanúsított korábbi bántalmazási ügyében, és hogy helyesen járt-e el a kolozsvári közösség, amikor szemet hunyt a korábbi ügy fölött, és megértően viszonyult az elkövetőhöz.

Részleteket árult el a rendőröknek

A kihallgatáson Boné Ferenc részleteket árult el a gyilkosságról a rendőröknek. A jegyzőkönyv részleteit az observatornews.ro ismertette: e szerint a férfi „nem érti, hogy jutott el idáig”. Elmondása szerint túlságosan is ragaszkodott Molnár Beátához, ugyanakkor elismerte, hogy féltékeny is volt rá, mert sok kulturális-közéleti projektben vállalt aktív szerepet, aminek nyomán rengetegen ismerték és szerették.

A gyanúsított – az internetes lap szerint – azt mondta a rendőröknek, hogy valóban kirándulni indultak kettesben. Ő minél több időt szeretett volna Beátával tölteni, de a nő egy idő után azt mondta, hogy vissza kell térnie a városba. Ekkor magához ölelte, és a görcsös szorításon csak akkor engedett, amikor észre vette, hogy nem lélegzik, és a színe is megváltozik.

Ekkor a holttestet nejlonzsákba csomagolta, és csak pár nap múlva szabadult meg tőle. Boné Ferenc nem tudott más magyarázatot adni tettére.

Az ügyészség szerint súlyos bántalmazás történt

A cluj24.ro portál az ügyészségre hivatkozva azt írta péntek kora délután, hogy a törvényszéki orvosszakértő előzetes jelentése alapján Molnár Beáta erőszakos halált halt. „A nyomozás során felmerült a megalapozott gyanúja annak, hogy május 21-én és 22-én, mialatt Kolozs megye több hegyvidéki településen is megfordult az AR 51 LAC fordgalmi rendszámú Dacia Logan gépkocsijával, fizikai erőszakot alkalmazott az áldozattal szemben, ami annak halálához vezetett. A gyilkosság elkövetése után a vádlott visszatért Kolozsvárra, majd Nagyváradra ment autóval, útközben pedig megszabadult a holttesttől" – idézte az újság az ügyészség közleményét.

Lakossági bejelentés nyomán kapták el

Az ügyészség arról is tájékoztatott, hogy Bonét egy nagyváradi lakos bejelentése alapján találták meg. Az illető a hírekből értesült a történtekről, és egy lakótelepi ábécé parkolójában lett figyelmes az azutójára, amelynek csak hátul volt rendszámtáblája. A tettes az üzletben vásárolt, és a bolt biztonsági kamerájának felvételén látszik, hogy megpróbálta eltakarni arcát, nehogy felismerjék.

Forrás: cluj24.roA nagyváradi személy, aki meglátta az autót, értesítette a 112-es segélyhívó számon a rendőrséget, így bukkantak a nyomára.

Kapcsolódók

Kimaradt?