FRISSÍTVE – Elfogták a Molnár Beáta meggyilkolásával gyanúsított Boné Ferencet Nagyváradon

FRISSÍTVE: Csütörtök este Nagyváradon elfogták Boné Ferencet, akit azzal gyanúsítanak, hogy meggyilkolta a 30 esztendős Molnár Beátát, a holttestet nejlonzsákba csomagolta és egy elhagyatott benzinkút mögötti területen elrejtette Bihar és Kolozs megye határán.

Ügyészségi források szerint az aradi származású, 43 esztendős Boné Ferenc személygépkocsiáját a váradvelencei lakótelepen, a vasútállomás közelében azonosították. A cluj24.ro portál cikke szerint a férfit egy használaton kívüli vasúti kocsiban fogták el a kommandósok. 

A gyanúsított elfogásáról szóló információkat megerősítette Andreea Vișan, a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője is. Elmondta, kollégái még az éjszaka folyamán Nagyváradra utaznak és a kincses városba szállítják kihallgatásra Boné Ferencet, az ügyben ugyanis a kolozsvári ügyészség folytat nyomozást.

A portál beszámolója szerint a nyomozók a térfigyelő kamerák képei alapján azonosították Boné Ferenc autójának útvonalát Kolozsvártól Havasrekettyéig, ahová állítólag Molnár Beátával kirándulni indultak, majd pedig a Nagybáród (Borod) községhez tartozó Báródsomos (Cornițel) településig, ahol elrejtette a fiatal nő holttestét.

Illusztráció forrása: Román Rendőrség

Az áldozatot szerdán találták meg és még aznap kiderült, hogy Molnár Beáta gyilkosság áldozatává vált, a Kolozs megyei törvényszéki ügyészség azonban csak csütörtökön reggel közölte hivatalosan, hogy a Kolozsvárról eltűnt marosvásárhelyi fiatal nő erőszakos halált halt és a feltételezett elkövetőt körözik, illetve a személygépkocsiját is keresik.

A 30 éves Molnár Beáta doktorandusz, egyetemi előadó szombat óta nem adott életjelt magáról, ezért a hozzátartozói a rendőrséghez fordultak. A hatóság kedden felhívást tett közzé a sajtóban, amit az internetezők megosztottak. Aggodalmukat növelte, hogy a köztiszteletnek örvendő Beáta barátjával, a hírhedt nőverő Boné Ferenc volt egyetemi tanárral együtt tűnt el (Bonénak rendőrségi ügye is volt egy korábbi agresszivitása miatt, ezért vesztette el oktatói állását).

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?