Lezárult a kötelezettségszegési eljárás a levegőszennyezés csökkentését célzó program kapcsán

Lezárta az Európai Bizottság (EB) azt a Romániával szembeni kötelezettségszegési eljárást, amelyet a levegőszennyezés csökkentését célzó országos program kapcsán indított – közölte pénteken a környezetvédelmi minisztérium.

Illusztráció | Fotó: Pixabay

A szaktárca tájékoztatása szerint a 2023/119-es számú határozatával a kormány elfogadta a levegőszennyezés csökkentését célzó országos programot és tájékoztatta erről az EB-t, amely ennek nyomán a Románia elleni kötelezettségszegési eljárás lezárásáról határozott. A döntés a környezetvédelmi minisztérium és az illetékes hatóságok képviselőit tömörítő tárcaközi bizottság összehangolt erőfeszítéseinek az eredménye – nyomatékosították a közleményben, hozzátéve, hogy az erre irányuló intézkedéseket az elnöki hivatal is támogatta.

Az országos program előírja, hogy az egyes ágazatokban milyen intézkedéseket kell foganatosítaniuk a hatóságoknak a légszennyezés csökkentése érdekében. Ugyanakkor felvázolja azokat a pótlólagos intézkedéseket is, amelyekre szükség van a Románia által vállalt kibocsátáscsökkentési kötelezettségek teljesítésére.

Az Európai Bizottság 2020. február 13-án döntött a Románia elleni kötelezettségszegési eljárás megindításáról ebben az ügyben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?