Levágta a vonat egy 13 éves lány lábát, sikeresen visszaoperálták

Szinte csodával határos módon menekült meg egy 13 éves bákói lány, akit még kedden gázolt el a vonat a pályaudvaron. A szerelvény levágta az egyik lábát, amelyet maratoni, kilencórás műtét során sikeresen operáltak vissza az orvosok. A lány élete nincs veszélyben, és úgy tűnik, a lába is megmarad.

Az esetről készült térfigyelő kamerás felvételek tanúsága szerint a kislány leszállt az egyik vonatról, majd anélkül, hogy körülnézett volna, átmászott a sínek közötti kerítésen, és az éppen akkor érkező vonat elé esett, amely áthajtott fölötte, a kerekek pedig levágták a jobb lábát.Illusztráció | Fotó: Agerpres

A Bákó megyei mentőszolgálat szóvivője nyilatkozatában elmondta, a kislány eszméleténél volt, amikor a sürgősségre szállították, ahol stabilizálták az állapotát, onnan pedig helikopterrel szállították Iaşi-ba. Az ottani kórház sebészének nyilatkozata szerint a kislány állapota az operáció után is stabil, eszméleténél van és kommunikál.

Hozzátette, a levágott végtag életképességét sikerült visszanyerniük, a kislány hasi és mellkasi sérülései pedig nem súlyosak. Az orvosok elmondása szerint ugyanakkor a lánynak még legalább két műtéti beavatkozásra lesz szüksége lábán, valamint hosszas gyógyulási folyamat előtt áll.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?