Hétfőn mondhat le Ciucă, kérdéses az RMDSZ szerepvállalása

Sajtóértesülések szerint hétfőn nyújtja be lemondását a miniszterelnöki pozícióról Nicolae Ciucă. A lépéssel - a tanügyi sztrájk kimenetelétől függetlenül - megkezdődik a kétpárti megállapodás által rögzített kormányfőcsere. Már a jövő héten beiktathatják hivatalába a Marcel Ciolacu vezette új kabinetet.  

Vasárnap döntő fontosságú tárgyalások zajlanak a három koalíciós párt vezetői között, akkor dől majd el a minisztériumok leosztásának kérdése és a kormányváltás pontos menetrendje is - tudta meg a G4 Media portál. 

A kormánykoalíciót alkotó pártok vezetői korábban közösen döntöttek arról, hogy elhalasztják az eredetileg május 26-ára tervezett kormányfőcserét a tanügyi sztrájk miatt. Klaus Iohannis államfő két héttel ezelőtt azt mondta, mihelyt Nicolae Ciucă lemond miniszterelnöki tisztségéből, megteszi a következő szükséges lépéseket. Leszögezte, nem áll érdekében húzni az időt, és nem akar üresjáratokat vagy bizonytalanságot sem. Az államfő szerint a rotációnak „gyorsan, akadálymentesen kell lezajlania”, mert az embereknek látniuk kell, hogy nem az érdekekért folytatott politikai alkudozásokról van szó, hanem olyan ügyről, amit a kormánykoalíció már a kezdetektől felvállalt, és most megvalósítja.

Nicolae Ciucă másfél évet töltött a miniszterelnöki pozícióban

A további tárgyalások eredményének függvénye az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának folytatása. Szociáldemokrata források az Adevărulnak pár nappal ezelőtt azt mondták, a PSD a kormányban tartaná az RMDSZ-t, mivel a magyar szövetség szavatartó partnernek bizonyult és a stabilitást is biztosítja. A Nemzeti Liberális Párt ezzel szemben néhány politikusa révén azt üzente: a Kelemen Hunor vezette szövetség nélkül is folytatható a kormányzás.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?