Lemondott a Nemzeti Liberális Párt elnöki tisztségéről Florin Cîţu

Florin Cîţu szombat délben bejelentette, hogy lemond a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéről.

A volt miniszterelnök, a szenátus jelenlegi elnöke a bejelentés utáni, sajtónak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy személyesen akarta kollégáival tudatni, hogy lemond a pártelnöki tisztségről.

„Nem tehettem ezt meg, mivel a kollégák nem voltak jelen, ezért csak iktattam a pártszékházban a lemondásomat. Ettől a pillanattól kezdve lemondtam a Nemzeti Liberális Párt elnöki tisztségéről” – fogalmazott a politikus.

Nyilatkozatában azt is elmondta, hogy tisztában van vele, nehéz a kormánykoalíciós együttműködés a Szociáldemokrata Párttal, meglátása szerint nem is természetes dolog. Eddigi munkájáról azt mondta, hogy pénzügyminiszterként, miniszterelnökként, majd pártelnökként is az ország jólétéért dolgozott.Fotó: Borsi Balázs

Véleménye szerint, ha korábban meghallgatták volna javaslatait, akkor most nem ott tartana az ország, ahol tart. „Amikor 2019-ben átvettem a kormányzást, helyreállítottuk a 2017–2019-ben felgyűlt problémákat. Sajnos azt látom, ugyanaz a ritmus most is” – fejtette ki a politikus.

Cîțu nyomatékosította, hogy ha a PSD is nem lenne kormányon, akkor nem mondott volna le pártelnöki tisztségéről. Úgy érzi, egyedüliként tart ki az elvei mellett.

Declarație de presă susținută de Preşedintele Partidului Național Liberal, Florin Cîţu

Declarație de presă susținută de Preşedintele Partidului Național Liberal, Florin Cîţu

Közzétette: Partidul Naţional Liberal – 2022. április 2., szombat

Arra a kérdésre, hogy az elmúlt fél évben hogyan maradt egyedül ezzel annak ellenére, hogy párttársainak többsége támogatta, amikor megpályázta az elnöki tisztséget, azt válaszolta, hogy „soha nem lehetsz egyedül, amikor a liberális értékek és elvek vesznek körül. Így kezdtem el politizálni, és így is maradok mindig. Az emberek jönnek és mennek. A liberális elvek és értékek mindig velem maradnak” – fogalmazott a szenátus elnöke.

Arra a kérdésre, hogy együttműködik-e majd a pártvezetőkkel és Nicolae Ciucával, azt válaszolta, hogy minden olyan intézkedést támogatni fog, amelyeket liberális elvek mentén hoznak meg.

Megvan az ügyvivő pártelnök

A PNL április 10-re tervezett kongresszusáig Gheorghe Flutur tölti be az ideiglenes pártelnöki tisztséget, tudta meg belső forrásokból a G4Media hírportál. Azért esett rá a választás, mert ő a legtöbb tapasztalattal rendelkező alelnöke a pártnak.

A következő PNL-kongresszuson tehát megválasztják a új pártelnököt, aki minden bizonnyal Nicolae Ciucă kormányfő lesz.

Az európai projektekért felelős miniszter is lemond

Dan Vîlceanu is bejelentette szombaton, hogy szándékában áll lemondani az európai projektekért és beruházásokért felelős miniszteri tisztségről.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) székházánál adott nyilatkozatában kijelentette, a pártfőtitkári tisztségről már lemondott, és szándékában áll távozni az európai projektekért és beruházásokért felelős minisztérium éléről is. Azt mondta, tárgyalni készül Nicolae Ciucă miniszterelnökkel, majd benyújtja a lemondását.

„Csapatként indultunk, amely többek között a kölcsönös bizalomra alapozott. (...) Meggyőződésem, hogy jelen pillanatban nincs meg az a bizalom és kohézió, amelyre egy kormánycsapatban szükség lenne” – fogalmazott.

Reagált az USR ügyvivő elnöke is

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ügyvivő elnöke, Cătălin Drulă azt nyilatkozta, hogy Florin Cîțunak adott volt a lehetőség, hogy az USR-vel közösen egy liberális Romániát építsen, de nem ezt az utat választotta.

Drulă szerint a romániai politikai szcéna egyre jobban elkülöníthető: „az egyik oldalon ott vannak az egységes kleptomániások a hatalmon, a másikon pedig az USR demokratikus ellenzéke, egy pro európai, liberális párt” – fogalmazott a pártelnök hozzátéve, hogy 2024-ben ez a két oldal áll majd egymással szemben.

Orban rendesen kiosztotta egykori pártját

Az önmagát jobboldali független képviselőként meghatározó, a PNL-t elhagyó egykori pártelnök, Ludovic Orban szerint a politikai alakulat problémája nem Florin Cîţu, hanem az, hogy átalakult Klaus Iohannis „szerszámává”, amelyet az államfő saját érdekei szerint használ.

Fotó: gov.ro

Hozzátette, hogy a pártnak már nincs köze a liberalizmushoz, ez a második problémája, a harmadik pedig az, hogy koalícióra lépett a PSD-vel és már nem tudja képviselni a középosztálybelieket, a liberális választókat, akik bizalmat szavaztak a PNL-nek. A párt negyedik problémájának azt tartja, hogy már nincs karaktere, „az élén mindenféle szemét, karakter nélküli áruló áll, akiknek csak személyes érdekeik vannak, nem törődnek az állammal, és nincsenek semmilyen kapcsolatban a román állampolgárokkal” – fejtette ki.

Arra a kérdésre, hogy visszatérne-e korábbi pártjába a jelenleg kialakult helyzet fényében, azt válaszolta, hogy „semmi szín alatt”, amíg az Iohannis eszköze. Majd többek között Iulian Dumitrescu, Gheorghe Flutur, Lucian Bode és Alina Gorghiu személyét is bírálta.

Cîţut csütörtökön szólították fel lemondásra a párt alelnökei és a területi szervezetek vezetői, akik egyebek mellett azt vetik a szemére, hogy feszültséget szít a PNL és koalíciós partnere, a Szociáldemokrata Párt (PSD) között, továbbá népszerűtlensége „lehúzza” a PNL-t, amelynek a támogatottsága a legfrissebb felmérés szerint (a 2020-as választásokon elért 26 százalékról) 16 százalékra csökkent. Az akkor még miniszterelnöki tisztségben lévő Cîţut tavaly szeptemberben választották meg a PNL élére, a tavalyi elhúzódó kormányválság során tanúsított hajthatatlan magatartása miatt azonban bizalmi indexe egyszámjegyűre apadt. Az Avangarde csütörtökön közzétett felmérése szerint a megkérdezettek alig hat százaléka mondta azt, hogy bízik benne.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?