Küldik a behívóparancsokat a tartalékosoknak
A román hadsereg behívóparancsokat küldött ki „a katonai helyzet tisztázása érdekében”. Ezek a parancsok a személyes adatok frissítését szolgálják, és kapcsolatban állnak egy október 12–20. között tervezett mozgósítási és tartalékértékelési gyakorlat lebonyolításával is – nyilatkozta a Digi24 hírtelevíziónak Cristian Popovici ezredes, a Védelmi Minisztérium Tájékoztatási és Közkapcsolati Főosztályának vezetője.
„Ezeket a parancsokat azok a polgárok kapják meg, akik szerepelnek a védelmi minisztérium operatív tartalékában – vagyis akik 2007-ig teljesítették a kötelező katonai szolgálatot, valamint katonák, rendőrök és a védelmi rendszer más intézményeiből leszerelt személyek, akik életkoruk alapján az operatív tartalékhoz tartoznak. Nem csak a kötelező katonai szolgálatot teljesítők érintettek, hanem olyan tartalékosok is behívhatók, akik aktív állományból kerültek át” – magyarázta Cristian Popovici.
A minisztérium képviselője hozzátette, hogy az ilyen eljárások teljesen szokványosak, a hadsereg céljuk a tartalékosok adatainak naprakészen tartása. „Lehet, hogy valaki személyi igazolványt cserélt, lehet, hogy alkalmatlan lett, vagy valamilyen betegségben szenved” – mondta a főosztályvezető.
„Egy ember élete során legfeljebb három ilyen meghívót kaphat. Nem összpontosítunk egyetlen személyre vagy területre, egyszerűen csak időszakosan behívjuk a román állampolgárokat személyes adataik frissítése érdekében.” Jelenleg Bukarestben és Ilfov megyében küldtek ki behívókat.
Cristian Popovici elmondta, mi történik azokkal, akik behívóparancsot kapnak: „Amint megérkeznek a katonai egységhez, legfeljebb egy napot töltenek ott, reggeltől estig, összesen nyolc órát. Általában megismerkednek az adott egységgel és annak feladataival. Előfordulhat, hogy három éve még egy gyalogos egységnél szolgáltak, most viszont életkoruk miatt egy logisztikai egységhez kerülnek át. Találkoznak az ottani hivatásos katonákkal, megismerik a parancsnokot, részt vesznek egy lőgyakorlaton, és megismerkednek a környezettel” – részletezte az ezredes.
A tartalékosok „egy meleg ételt is kapnak” – tette hozzá a minisztérium képviselője. Elmondta azt is, hogy a munkáltató köteles a behívóparancsot kapó alkalmazott számára törvény szerint fizetett pótszabadságot biztosítani, a megyei katonai központ által kiállított igazolás alapján.
CSAK SAJÁT