Közel 25 ezer rendőr felügyeli a rendet ortodox húsvétkor

Országosan mintegy 24 750 belügyminisztériumi alkalmazott gondoskodik majd a péntektől kezdődő négynapos hétvégén a bűnmegelőzésről, a vészhelyzetekben történő beavatkozásokról, illetve a közúti és a határforgalom zavartalanságáról - közölte csütörtökön Monica Dajbog.

A belügyminisztérium szóvivője elmondta, az ortodox húsvét idején naponta átlagban 1600 közlekedési rendőr felügyeli a forgalmat a közutakon, munkájukat a légirendészet helikopterei is segítik majd. Emellett a rendőrség több mint 300 traffipaxot vet be a gyorshajtók megfékezésére.

Fotó: rendőrség

Monica Dajbog közlése szerint az ortodox húsvét első napján, vasárnap hajnalban a rendőrök és a katasztrófavédelmiek főként a templomok környékén fognak járőrözni, elsősorban azon a több mint 2000 helyszínen, ahol várhatóan jelentős számú hívő, a jelenlegi becslések szerint mintegy 830.000 ember lesz jelen.

A szóvivő elmondta azt is, hogy az elmúlt héten a katasztrófavédelmi felügyelők összesen 792 templomnál, turisztikai egységnél és bevásárlóközpontnál tartottak ellenőrizték a tűzvédelmi szabályok betartását, és 276 bírságot szabtak ki több mint 1,3 millió lej értékben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?