Mérleget vont a rendőrség az ortodox húsvéti randalírozások után

A bűnözés 17, az erőszakos bűncselekmények száma 47 százalékkal csökkent a tavalyi ortodox húsvéthoz képest – jelentette ki hétfőn Liviu Vasilescu országos rendőrfőkapitány.

Vasilescu szerint az elmúlt három napban mintegy 14 ezer rendőr teljesített szolgálatot az utcákon, akiknek csaknem tízezer alkalommal kellett közbelépniük, és mintegy 24 ezer bírságot osztottak ki. A rendőrfőkapitány azt mondta: zéró toleranciát hirdettek azok ellen, akik ebben a periódusban – a koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot idején – megszegik a törvényt.

Mint arról beszámoltunk, a hétvégi ortodox húsvéti ünnepek alatt több településen is elszabadultak az indulatok, és a kijárási tilalmat megszegő randalírozók megfékezésére figyelmeztető lövéseket is le kellett adniuk a rendőröknek.

Összesen 23 személyt állítottak elő: erőszakos cselekmények elkövetése miatt előállítottak Bukarestben 11, Brassóban nyolc személyt, Vajdahunyadon pedig négy személyt előzetes letartóztatásba vettek – mondta Vasilescu.

 

Alexandru Scurtu, a készemléti rendőrség (SAS) vezetője azt mondta: az egységet akkor riasztják, amikor elszabadulnak az indulatok, és a helyszínen lévő rendőrök már képtelenek kezelni a helyzetet. Hozzátette: közbelépésüket a fokozatosság és az arányosság jellemezte.

Hétfőn Liviu Vasilescu és Alexandru Scurtu a Bogdan Enescu ezredessel, a csendőrség országos főkapitányával tartott közös sajtóértekezleten ismertette a hétvége mérlegét.

Cikkünk frissül.

(Nyitókép: A Brassó megyei Négyfaluban tömegverekdést kellett megfékezni | Fotó: observator.tv)

Kapcsolódók

Kimaradt?