Kötelezően beoltottak: a háromszéki kutyatartóknál „házaltak” az állatorvosok

Háromszéken idénre sikerült beoltani minden nyilvántartott kutyát és macskát. Az elmúlt időszakban a településeken „házaltak” a körzeti állatorvosok, de a magánrendelőkben is zajlott a tavaszi, veszettség elleni oltáskampány, számolt be Örsi Csaba. A Kovászna megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági igazgatóság vezetője szerint idén 104 százalékban teljesítették az ebek kötelező veszettség elleni oltáskampányát. Ez az arány úgy jön ki, hogy a háztartásokat felkereső körzeti állatorvosok mellett az állatorvosi rendelőkben a térségből többen is kérték a kutyáik beoltását, magyarázta a háromszéki főállatorvos.

Kovászna megyében összesen 18 931 kutyát és 5009 macskát tartanak nyilván hivatalosan, ezek rendelkeznek azonosító mikrocsippel és be vannak jegyezve az országos jegyzékbe, illetve idénre be is vannak oltva veszettség ellen, összegzett Örsi Csaba. A Maszol kérdésére a főállatorvos elmondta: a hivatalosan nyilvántartott kutyák arányát 95 százalékra becsülik, tehát ehhez képest még 5 százalék lehet a nem nyilvántartott vagy gazdátlan ebek aránya.

A szerző felvétele

Hozzátette: a kóbor kutyákért a polgármesteri hivatalok felelnek, ők kellene befogják és menhelyen elhelyezzék azokat. Kovászna megyében a sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, kovásznai és baróti önkormányzatok működtetnek kisebb-nagyobb kutyamenhelyeket, emellett az állategészségügyi igazgatóságnak tudomása van egy sepsiszentgyörgyi civil szervezetről, amelynek ilyen jellegű tevékenysége viszont nincs engedélyezve, a befogott és gondozott kóbor ebek a civil szervezet működtetőjének tulajdonaként szerepelnek.

A rendőrség is minden háromszéki faluban ellenőrzi a kutyatartókat!

Örsi Csaba háromszéki főállatorvos rámutatott: az Állategészségügyi Igazgatóság feladatköre a kutyák oltottságára és a tulajdonosok ellenőrzésére vonatkozik, a kóbor kutyák befogásának feladata az önkormányzatokra hárul, míg az esztenákon tartott juhászkutyák számának ellenőrzése a vadászati törvény alapján az illető vadászterület gondnokának feladata.

Mint arról nemrégiben beszámoltunk, Háromszéken a rendőrség is akciót hirdetett, amelynek keretében novemberig minden faluban ellenőrzi a kutyatartókat, hogy azok betartják-e az ebtartásra vonatkozó szabályokat. Az évek óta érvényben lévő jogszabály, valamennyi kutyatartó számára kötelezővé teszi az eb mikrochippel való ellátását és azonosítását. Emellett kötelező a kutyák veszettség elleni oltása és a törzskönyvezett, fajtatiszta ebek kivételével valamennyi kevert fajtát kötelezően ivartalanítani kell.

A Kovászna megyei rendőrség állatvédelmi osztályának vezetője korábban arról számolt be, hogy első fázisban tájékoztatják a kutyatulajdonosokat, és ha szabálytalanságot találnak akkor figyelmeztetést adnak és megszabnak egy időt, ami alatt a törvényesség útjára térnek. A rendőrség állatvédelmi osztálya együttműködik állatorvosi rendelőkkel, amelyek vállalják az ebek ingyenes ivartalanítását is, így elvileg egy kutyatulajdonos megúszhatja 100-150 lejes költséggel a mikrochipezést és a veszettség elleni oltást.

Borsos büntetést kockáztatnak nem megfelelő kutyatartásért

Az ebtartásra vonatkozó törvény szerint, akik nem oltatják be kutyájukat veszettség ellen, 3000 és 12 000 lej közötti bírságot kockáztatnak. A mikrochipezés hiánya miatt pedig 5000 és 10 000 lej közötti büntetés jár. Az állat ivartalanításának elmulasztása 5000 és 10 000 lej közötti bírsággal sújtható. A megfelelő menedék, élelem és víz biztosításának elmulasztásáért pedig 3000 és 12 000 lej közötti bírságot kockáztatnak.

A farkak és fülek csonkítása, valamint a 8 hetesnél fiatalabb kölyökkutyák eladása bűncselekménynek minősül és a tulajdonosok 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetést kockáztatnak. Az állatok bántalmazása 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel, az állatok megölése pedig 2-7 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?