Koronavírus-járvány: az új romániai fertőzöttek több mint 80 százaléka beoltatlan

A múlt héten koronavírus-fertőzésben elhunytak kivétel nélkül oltatlanok voltak.

A július 19-25. közötti héten az új koronavírusos esetek több mint felét Bukarestben, a fővárost övező Ilfov, valamint Kolozs, Temes és Iași megyékben diagnosztizálták. Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) tájékoztatása szerint a 660 új fertőzés közül 544-et olyanoknál regisztrálták, akik nem kaptak oltást. Ez 82 százalékos aránynak felel meg. A múlt héten elhunyt 12 koronavírusos fertőzött közül pedig egyik sem volt beoltva.

Ezen a héten tovább gyorsult a fertőzések üteme. A csütörtöki jelentés szerint az utóbbi 24 órában 170 új fertőzést regisztráltak, ami csaknem 85 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát, a keddi (175) fertőzésszám azonban több mint duplája volt az aznapi kétheti mozgóátlagnak. Egyre többen vannak azok is, akik koronavírus-fertőzéssel kerülnek kórházba: számuk csütörtökön elérte a 384-et, amely másfélszerese az egy héttel korábbi adatnak. Hasonló arányban, 49-re emelkedett az intenzív osztályon lévők száma.

A 41 megye közül eddig 15-ben jelent meg a delta vírusmutáció. A korábbi változatoknál sokkal ragályosabb kórokozót eddig 127 páciensnél azonosították be, közülük 26-ot az utolsó héten. Bár a napi több tízezer koronavírus-teszt töredékénél végeznek csak szekvenciális vizsgálatot, a múlt héten a részletes vizsgálatok több mint fele már a delta vírusvariánst mutatta ki.
Mostanáig a beoltható - 12 év feletti lakosság - 29,3 százaléka jelentkezett a koronavírus elleni oltásra.

(Nyitókép: MTI)

Kapcsolódók

Kimaradt?