Kolozsvári elsőéveseket vár ingyenes képzéseire és kollégiumába az MCC

Ősszel első évet kezdő egyetemisták jelentkezését várja július 15-én, péntekig a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Kolozsvári Egyetemi Program juniorképzésére. A szervezet közleménye szerint számos szakterületen biztosít minőségi, ingyenes képzéseket, emellett az egyetemisták díjmentesen lakhatnak a Kolozsvár belvárosában található kollégiumban, és egy összetartó közösség tagjaivá válhatnak.

Az MCC Kolozsvári Egyetemi Programjának első állomása az egyéves juniorképzés, amelyre azok a középiskolai tanulmányaikat éppen befejező diákok jelentkezhetnek, akik valamely kolozsvári egyetemen kívánnak továbbtanulni. A bejutás feltétele a sikeres felvételizés a kincses város valamelyik egyetemének nappali tagozatára.

A képzés kiegyensúlyozza az elsőéves hallgatók társadalmi hátteréből adódó tudásbeli különbségeket, felkészíti őket további tanulmányaikra és karrierútjukra. A képzés a hatékony, nyitott és kritikus gondolkodásmód kialakítására, a vitakészség, valamint az írásbeli és szóbeli készségek fejlesztésére törekszik. A juniorképzés után a diákok a Kolozsvári Egyetemi Program szeniorképzésén folytathatják tanulmányaikat.

A díjmentes, interdiszciplináris képzés keretében a hallgatóknak elismert hazai és külföldi előadók tartanak órákat, inspiráló szakmai beszélgetéseken, interaktív kurzusokon, műhelytevékenységeken, vitákon gyarapíthatják tudásukat, emellett a közösségépítést szabadidős foglalkozások, közös sportolás, külföldi tanulmányutak segítik elő. A Kolozsvári Egyetemi Program a 2021–2022-es tanévben 16 nyelvkurzust kínált a hallgatóknak hat idegen nyelven (angol, német, román, francia, spanyol, orosz), nyolc oktató jóvoltából. A program keretében 53 diák részesült ösztöndíjban.

„A Kolozsvári Egyetemi Program képzései kiegészíteni kívánják a diákok közoktatásban, az egyetemi tanulmányok alatt megszerzett tudását, a munkatársak pedig igyekszenek felkészíteni a fiatalokat a romániai és nemzetközi munkaerőpiac kihívásaira. Ehhez elismert, hazai és nemzetközi akadémiai szereplők, kiváló oktatók járulnak hozzá, a kollégiumi élet, közösségi foglalkozások, utazások, találkozók pedig olyan összetartó csapatot és értékes kapcsolati hálót alakítanak ki, amely rendkívül hasznos lehet a jövőben” – mondta el Talpas Botond, az MCC erdélyi tevékenységért felelős igazgatója. Hozzátette: az MCC szakmailag és a közösség szempontjából is emlékezetessé teheti a fiatalok számára az egyetemi éveket Kolozsváron.

Jelentkezhetnek tehát a leendő vállalkozók, vezetők, elemzők, tudósok, olyan leendő szakemberek, akik a társadalom és a munkaerőpiac hasznos tagjaivá szeretnének válni. A sikeres elhelyezkedésben a szervezet Karrierirodája segít. Sikeres regisztráció esetén a felvételi folyamat egy online írásbeli és egy személyes jelenléttel zajló szóbeli részből áll. Az írásbelin egy logika- és szókincstesztet kell kitölteni, a szóbelin pedig rövid prezentációt kell tartani a megadott témák egyikéből.

A jelentkezéssel kapcsolatos részleteket itt olvashatják el az érdeklődők, a felmerülő kérdéseket pedig a felveteli.kep@mcc.hu e-mail címre küldhetik. A jelentkezés határideje: 2022.  július 15., 23:59. A szervezet munkatársai örömmel fogadják a fiatalok jelentkezését, és szívesen látják az érdeklődőket személyesen is a kolozsvári MCC-központban (Szentegyház/ Iuliu Maniu utca 6.).

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?