FRISSÍTÉS – Kiszorították az RMDSZ-t a kormánykoalícióból   

Egy újabb, félnapos tárgyalássorozat után az RMDSZ nagyon közel került ahhoz, hogy kilépjen a kormánykoalícióból. A helyzet akkor változhat, ha a Nemzeti Liberális Párt (PNL) az elkövetkező órákban változtat álláspontján, és mégsem ragaszkodik a környezetvédelmi tárca átvételéhez. Erre minimális az esély.   

Kelemen Hunor kedd esti sajtótájékoztatóján röviden vázolta az utóbbi napok, hetek politikai történéseinek alakulását. Mint mondta, az RMDSZ az eredeti megállapodás betartásában bízott, de ez csak a kormányfő cseréje ügyében sikerült. Felidézte, hogy miután az eredeti egyezség „a levegőbe repült”, a Szövetség előbb a fejlesztési tárcához ragaszkodott, aztán a keddi nap folyamán rugalmasságot mutatott, s csak a környezetvédelmi tárcát kívánta megtartani. „Ez sem valósulhatott meg, a PNL nem mondott le erről a minisztériumról” - fogalmazott Kelemen Hunor. Az RMDSZ-elnök elmondta: sajnálja, hogy nem sikerült konszenzusra jutni, itt a dolgok leállnak”.

Vége a hármas koalíciónak Fptó: Agerpres

Marcel Ciolacu sajtótájékoztatóján azt mondta, jelen pillanatban az RMDSZ a koalíción kívül van. Közölte: ma este összeállítják a kormánylistát, hogy zökkenőmentesen és gyorsan történjen meg a váltás. Nicolae Ciucă azt mondta, kétpárti koalíció folytathatja a kormányzást.   

Az RMDSZ kedden, a délutáni órákban hajlandóságot mutatott arra, hogy maradjon a kormánykoalícióban, miután Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt az ajánlatot kapta a Marcel Ciolacu kijelölt miniszterelnökkel, illetve Nicolae Ciucă volt kormányfővel, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével folytatott tárgyaláson, hogy a környezetvédelmi és az energiaügyi tárcát irányíthatja a magyar szövetség. Csakhogy a PNL később meggondolta magát. 

Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője újságíróknak nyilatkozva elmondta, abszurd helyzetnek tartotta, hogy miután kaptak egy új ajánlatot koalíciós partnereiktől azzal végül a nemzeti liberálisok mégsem értettek egyet. A politikus az mondta, rugalmasságot mutattak az ajánlattal kapcsolatban, s úgy döntöttek, elfogadják a környezetvédelmi tárcát és az energiaügyi minisztériumot. Pár órával később ugyanakkor az PNL már más állásponton volt, a párt országos politikai bürója elutasította a jelenleg Tánczos Barna vezette minisztérium „átengedését” az RMDSZ-nek. Csoma Botond úgy fogalmazott, szövetség rugalmas volt a tárgyalások során, de „nem vagyunk senki kapcája”. A politikus kizárta, hogy a kormányból való távozás esetén parlamenti támogatást nyújtson az új kabinetnek. 

A korábbi terveknek megfelelően kedden Marcel Ciolacut, a PSD elnökét bízta meg kormányalakítással kedden Klaus Iohannis román államfő. Ciolacu kijelentette, hogy az általa létrehozandó kabinet a gazdaságra és a reformokra fog összpontosítani.

FRISSÍTÉS: Ciolacu: az új kormány első csatáját az árakkal és a spekulációkkal fogja megvívni

Az új kormány első csatáját az árakkal és a spekulációval fogna vívni, és Romániának 3 százalék feletti gazdasági növekedést kell elérnie - Marcel Ciolacu miniszterelnök-jelölt kedd esti sajtótájékoztatóján.

Ciolacu a kormányprogram egyes elemeiről is említést tett. „Három százalék feletti gazdasági növekedést kell elérnünk, az inflációt 8 százalékra kell csökkentenünk az év végére, és csökkentenünk kell az importtól való függőségünket” – mondta a parlament épületében nyilatkozó politikus.

A miniszterelnök-jelölt azt tartaná kívánatosnak, ha Románia az importált áruk fogyasztásán alapuló gazdaságból a termelésen alapuló gazdaság felé mozdulna el. Kifejtette, a szociáldemokraták öt nagy célt tűztek ki: a különnyugdíjak problémájának megoldását „egyszer s mindenkorra” és az egységes bértörvény elfogadását; az áremelkedés megfékezését és a vásárlóerő helyreállítását; a közoktatási és a közegészségügyi rendszer fejlesztését; a „gazdasági hazafiasságot”, ami gazdasági fejlődést és a hazai termelés növekedését jelenti; európai pénzalapok lehívása révén több és jobban fizetett munkahely megteremtését.

Ciucă ismertette a Ciolacu-kabinetbe javasolt liberális miniszterek listáját

Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke kedd este bejelentette, hogy a párt országos politikai bürója jóváhagyta a Marcel Ciolacu által vezetett kabinetbe javasolt liberális miniszterek listáját.

A PNL székhelyén tartott sajtótájékoztatón Ciucă kifejtette, amint azt az ülés előtt bejelentették, két variánsról is szavaztak: az egyik szerint az RMDSZ részt vesz a kormányban, a másik szerint kormányon kívül marad. „Végül jóváhagytuk a Nemzeti Liberális Párt által javasolt miniszterek listáját” – mondta a pártelnök.

Nicolae Ciucă szerint a PSD-PNL kabinetbe (tehát az RMDSZ nélküli kormánykoalíció variánsában) a miniszterjelöltek a következők:

  • Cătălin Predoiu - kormányfőhelyettes és belügyminiszter;
  • Luminiţa Odobescu - külügyminiszter;
  • Ligia Deca - oktatási miniszter;
  • Alina Gorghiu - igazságügyi miniszter;
  • Adrian Veştea - fejesztési miniszter;
  • Mircea Fechet - környezetvédelmi miniszter;
  • Marcel Boloş - pénzügyminiszter;
  • Raluca Turcan - kulturális miniszter;
  • Sebastian Burduja - energiaügyi miniszter;
  • A PNL kormányfőtitkárnak Mircea Abrudant javasolja;
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?