Petícióban és nyílt levélben kérik a autisták jogaiért síkra szálló civil szervezetek, hogy az oktatási minisztérium és a szenátus törölje a tanügyi törvény tervezetéből azt a cikkelyt, amely lehetőséget biztosít a tanintézeteknek, hogy visszautasítsák a fogyatékkal élő gyerekeket. A Maszolnak nyilatkozó szakember szerint, a cikkely valóban olyan kiskaput nyit meg, mellyel visszaélhetnek a tanintézetek, ez pedig akadályozza a sajátos nevelési igényű gyerekek integrációját.

A RO TSA és a FEDRA szövetségek több mint száz, az autista személyek jogait képviselő civil szervezet egyesítenek, az autista közösség és a szüleik nevében fogalmaztak meg petíciót, amelyben kérik, hogy a minisztérium, illetve a szenátus, amely épp tárgyalja a tanügyi törvény tervezetét, törölje a 68. cikkely első bekezdését, amely úgy fogalmaz, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekek csak abban az esetben írathatók be egy tanintézetbe, ha ez utóbbi rendelkezik a megfelelő humánerő- forrással, illetve felszereltséggel, beleértve a támogató, illetve az utazó tanárokat is.

A civilek arra hívják fel a figyelmet, hogy ha a törvényt ebben a formában véglegesítik, bármelyik iskolaigazgató visszautasíthatja a fogyatékkal élő gyerekeket, holott joguk van ahhoz, hogy bármelyik iskolába tanulhassanak. „Visszatérünk a múltba, amikor az iskolákban nem láthattunk sajátos igényű, képességű gyerekeket, ők elszigeteltek és láthatatlanok maradtak” – fogalmaznak a dokumentumban. Félő, hogy a szülőket útra teszik majd a tanintézetek, arra kényszerülnek, hogy otthonuktól, a terápiás lehetőségektől távol írassák iskolába, óvodába a gyereküket.

A tanügyi törvény tervezete átment a képviselőházon, források szerint a szenátusban május 22-én megejtik a végszavazást.

Az iskola ráerősít a társadalmi egyenlőtlenségekre, ahelyett hogy elsimítaná azokat

A tapasztalat szerint ezzel a kiskapuval éppen azok az elitnek tartott iskolák fognak élni, melyeknek mindenük megvan, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekeket integrálják, mondta el megkeresésünkre Szőcs Levente, a Kovászna Megyei Erőforrás és Nevelés-tanácsadó Központ vezetője. Hozzátette, azokban a tanintézetekben, ahol van logopédus, iskolai tanácsadó, utazó tanár, kabinetek, a jogi felkészültség is megvan, hogy a törvény biztosította kiskapukkal élni tudjanak. Félő, hogy ezek a gyerekek épp oda fognak begyűlni emiatt, ahol éppen nincs elég eszköz és humánerőforrás az integrálásukra, fogalmazta meg aggályait a szakember.

A kiskapuk különben is jellemzőek a hazai törvénykezésre, fejtette ki Szőcs Levente. Meglátása szerint, ha így marad a törvénycikkely, akkor legalább azt kellene meghatározni, mit értenek azon, hogy „nincs elég szakembert”, pontosan le kellene írni, hogy az iskola abban az esetben utasíthatja vissza a speciális nevelési igényű gyereket, ha nincs iskolai tanácsadó, vagy logopédus. „Valóban vannak esetek, amikor indokolt, hogy a gyerek speciális iskolába járjon, de akkor a törvény konkrétan le kellene írja, hogy a nevelés-tanácsadó központ iskola-orientációs bizottságának értékelése kötelező érvényű. De amíg a jogszabály úgy fogalmaz, minden gyereknek joga van abban az állami iskolában tanulni, ahol akar, ez a kiskapu ellentmondást generál” – fejtette ki Szőcs Levente. Meglátása szerint, félő, hogy mindez oda vezet, amit Pierre Bourdieu filozófus fogalmazott meg, hogy az iskola még jobban ráerősít a társadalmi egyenlőtlenségekre, ahelyett hogy elsimítaná azokat.

A családi háttéren és a pedagógusok múlik minden

Sajnos Romániában nagymértékben a gyerek családi háttere határozza meg, hogy mennyire sikeres az iskolai integrációja, osztotta meg tapasztalatait a szakértő. Rámutatott, ha a család nem áll oda a gyerek fejlesztése mellé, nem vívja meg a kezdeti harcokat, hogy meggyőzze a pedagógusokat, a többi szülőt, az integráció eleve kudarcra van ítélve. Az egyéni integrációban ugyanakkor nagyon fontos a pedagógus attitűdje: ha a tanító megijed, és lelke mélyén nem tudja elfogadni a sajátos nevelési igényű gyereket, azt akaratlanul is kisugározza a többi szülő felé.

Reakcióiból, vagy a nyílt kijelentéseiből a többi szülő levonja a következtetést, és elkezdődik az ellenállás, a kérések, feljelentések, amikor arra hivatkoznak, hogy a „többi gyereknek is vannak jogai”. Egy ilyen helyzetnek általában két kimenetele van: a speciális nevelési igényű gyereket a szülői elviszik egy másik iskolába, de arra már túl vannak egy kudarcon, és semmi nem garantálja, hogy ott jobb sorsuk lesz. Van olyan gyerek is, aki már öt-hat iskolát váltott. A másik forgatókönyv, hogy a speciális nevelésű igényű gyerek szülei kitartanak, ilyenkor következik az adok-kapok, feljelentések a tanfelügyelőségen, a minisztériumba.

Előfordul, hogy a pedagógus arra hivatkozik, hogy nincs felkészülve arra, hogy a speciális nevelési igényű gyerekekkel foglalkozzon, de már a tanítóképzőben is egy évig tanulnak gyógypedagógiát, ugyanakkor rengeteg képzés áll a rendelkezésükre, csak élni kell a lehetőséggel, érvelt a tanácsadó központ vezetője.

Apró lépésekkel, de elindultunk jó irányba

Szőcs Levente ugyanakkor úgy véli, apró lépésekben, de jó irányba változnak a dolgok, 8-10 évvel ezelőtt még senki nem tudta, mit fed a speciális nevelési igény, ma már a pedagógusok többsége tudja, és folyamatosan nő azok száma, akik azt is tudják, mi a teendő, miként kell foglalkozniuk ezekkel a gyerekekkel.