Két év szünet után újra versenyre kelhettek a szatmári böllérek

Szatmárnémetiben tartották szombaton a Szatmári RMDSZ hagyományos böllérversenyét, amelyen idén 37 csapat vett részt. Két év kényszerszünet után térhetett vissza az esemény a jubileumi, tízedik kiadással.

Fotózáshoz, vagy riport írásához nem feltétlenül, de a disznóvágáshoz mindenképp ideális volt az időjárás szombaton Szatmárnémetiben, ahol közel negyven csapat mérte össze tudását a X. RMDSZ Böllérversenyen.Itt bizony kolbászból van a kerítés | Fotó: Czinzel László

A folyamatos havazásban, fagypont körüli hőmérsékleten sokan gyűltek össze már a reggel 8 órai szúráshoz is, ám a folytatásban folyamatosan érkeztek az érdeklődők az ez alkalommal, egy bevásárlóközpont mellett-mögött tartott böllérversenyre.

Közkedvelt esemény ez Szatmár megyében, erre utal a résztvevő csapatok nagy száma is. Számos vidéki polgármesteri hivatal vett részt csapattal idén is a böllérversenyen, de külön csapatban mutatta meg sertés-feldolgozási ismereteit a Véndiákszövetség, Szatmárnémeti RMDSZ, a Partiumi Falugazdász Hálózat vagy az ivóvízszolgáltató Apaserv Rt. csapata.

A sertéseket most is egyetlen vágóhídról kapták a csapatok, tehát senki sem hozott anyagból dolgozott, hanem a korai órán megkapott állatot tettél el láb alól EU-s szabályozásoknak megfelelő módszerekkel, majd készítettek belőle ízletes fogásokat, amelyeket szakértői zsűri osztályozott. De természetesen nemcsak az ételek lettek díjazva, hanem a legjobb forralt bor és a legjobb fogópálinka is.

Az eseménynek persze nem feltétlenül a disznóölés- és feldolgozás, vagy éppen a nemes versengés a fő célja. Sokkal fontosabb a közösségi élmény, egy pohár bor mellett elbeszélgetni nehézségekről vagy épp örömökről, és megmutatni egymásnak a sertésfeldolgozással kapcsolatos hagyományokat is.

Mert nincs két csapat, amelyik ugyanolyan módon darabolná fel az állatot – az ételek fűszerezéséről nem is beszélve. Sőt, maguk a standok is különbözőképpen néznek ki: mindenki igyekszik ott is hagyományaikat, népművészeti értékeiket megmutatni. Vagy kreativitásukat, húsból készült szobrokat megmutatni a nézelődőknek. A standoknál az eseményhez illő zene is szól, a jó hangulat tehát garantált.

A versenyt egyébként a Nagykároly-közeli Kaplony csapata nyerte, a második helyen a csanálosi RMDSZ, harmadik helyen pedig a szatmárnémeti RMDSZ csapata végzett.

A kaplonyiak azonban nem csak a verseny legjobbjai voltak, oklevelet kaptak a legfinomabb töltött pecsenyéért, a legfinomabb torosért, a legjobb pálinkák versenyében pedig ezüstérmes lett a vilmoskörtéből készített fogópálinkájuk.

Kapcsolódók

Kimaradt?