Kelemen Hunor: „Nem létezhet állam az államban” – emelné az igazságszolgáltatásban a nyugdíjkorhatárt

Ha tőle függene, a bírák és ügyészek esetében is 65 évre emelné a nyugdíjkorhatárt, mert „nem létezhet egy állam az államban”, jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint „mindegyik rendszerben szükség van reformra”, beleértve az igazságszolgáltatást is.

Ha rajta állna, „már holnap behozna egy törvényt”, hogy a nyugdíjkorhatárt 65 évre emeljék a bírák és az ügyészek esetében is. Ha tőle függene, a bírák és ügyészek esetében is 65 évre emelné a nyugdíjkorhatárt | Fotó: Kelemen Hunor Facebook oldala„Az állampolgároknak nem lehet elmagyarázni, miért megy nyugdíjba egy bíró 50 évesen – és kap 20-30 ezer lejes nyugdíjat –, amikor szakmailag a legtapasztaltabb, élettapasztalattal is rendelkezik és ereje teljében van – idézi Kelemen Hunor Euronews csatornán hétfő este elhangzott nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.

„Államként rengeteget fektettél bele, ő pedig 50 évesen otthagy, nyugdíjba vonul a különnyugdíjával, majd természetesen ügyvédként vagy közjegyzőként folytatja pályafutását” – mondta a politikus.

Kelemen Hunor szerint legalább ezt meg kellene tenni, ha már a különnyugdíjukhoz nem tud nyúlni a politikum, és ez jelzés lehetne a társadalom felé, hogy „legalább a nyugdíjkorhatárt illetően egyenlőek vagyunk”.

„Nem létezhet állam az államban, nincsenek különb emberek. Ez lenne az üzenet a társadalom felé, és ezt kellene megérteniük a bíráknak és ügyészeknek is. Más országokban a bírók és ügyészek nem mennek nyugdíjba 48-50 évesen. Vannak 60-70 éves bírók, akik örömmel végzik dolgukat” – üzente még Kelemen Hunor.

A jövendőbeli államfőt illetően az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, fontos, hogy egy olyan ember legyen, aki tiszteletben tartja a hagyományos, etnikai, vallási közösségeket, Crin Antonescu pedig ilyen, megérti az etnikai közösségeket, és nem ellenzi az identitás megőrzését. Kelemen szerint ez is fontos Románia számára.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?